ez van

röviden távollétem okáról. persze csak akkor, ha ez egyáltalán érdekel valakit. jelentem horányban tartózkodom. körülbelül semmit nem csinálok. reggel felkelünk, amikor sikerül, aztán valaki reggelit készít. általában zsófim az, aki ellát minket a napi első étkezés alkoóival. ez az étkezés amúgy csak a konveniók miatt hallgat reggeli névre, mert általában már igen magasan jár a nap ilyenkor. közben persze ki is bosszankodjum magunkat a napi olimpiai kudarcokon. aztán összeszedjük magunkat és kitelepszünk, süttetjük a hasunkat és majd' minden nap vendégeket fogadunk, hogy aztán legyen miért irigykedniük. ilyen irígységre okot adó dolog pélául, hogy a wécét úgy kell leünteni és csak a kertben van víz, az is kútból. fürdeni is ebben kell. a főzés vagy rezsó (általában a reggeli) vagy szabad tűz. ez a gyakrabban használt hőforrás. rendszeresen lejárunk a dunához is, amit leginkább maylo kutyus élvez, mert akkor úszva hordozhatja vissza az eldobott botot.

szombat reggel megyünk haza, de aznap még legénybúcsúba vagyok hivatalos, úgyhogy részletes beszámoló - ha van rá igény - vasárnap vagy hétfőn. rengeteg képpel. 

ma sem lettünk aranyérmesek eddig. és nem is nagyon várható, hogy ez változna. titkos favoritom a pontszerző helyre bodrogi és szávay voltak. bár nem is lehet őket annyira titkosnak nevezni. ennek ellenére bodrogi 27., ami csalódás, szávay pedig méginkább, mert egyesben és párosban is villámgyorsan búcsúzott. a súlyemelőnk, az az egyetlen, aki immár a megtisztult, doppingmentes generáció tagja, olyan sérülést szenvedett, hogy az még annai kis fáj, akinek elmesélem.vívásban továbbra sem remeklünk, bár mincza ildikó elődöntőbe jutott. akárcsak a bírkózó bácsi. bennük azért még bízhatunk, bár ők nem igen számítanak favoritnak. hasonlóan kellemes meglepetés gyurta dani, aki a tegnapinál ugyan rosszabbat úszott, de döntős. és én jó előre azt mondtam, inkább az elődöntőben lehet "pihenni", mint az előfutamokban. és azért van örömhír is. cseh laci megszorongatta phelps-t, és ezüstöt szerzett pillangón.

én kissé fáradok, úgyhog ylassan tolok egy kis thg-t, vagy valamit, amit ilyenkor kell. azt olvastam ma, hogy ezekkel úgysem lehet lebukni nagyon. meg azt is, hogy a strandröplabda talán még tiszta sportág. erről jut eszembe, hogy míg nem jelentkeztem, megvettem a fényképezőt. no nem az olympust. egy pici apróság szólt ellene, és az addig-addig bosszantott, mígnem felfedeztem egy másikat. na azt vettem meg. íme:

pentax k200d

kínában olimpiát rendezni, nem éppen barátságos dolog, ha figyelembe vesszük, hogy reggel 5-től délután 3-ig, esetenként hatig-hétig munkából adódó elfoglaltságaim vannak. azért persze igyekszem nyomon követni az eseményeket, így remekül fel tudom magam húzni azon, hogy milyen töketlenek vagyunk. nem fogom szépítgetni, gyengék vagyunk. ha nyerünk 3 aranyat, akkor mér szerintem boldogok lehetünk. úszóink közül az egyetlen valamire való cseh laci sosem fogja megverni az amerikai tesztoszteronszobrot. legfeljebb mégiscsak lebuktatják, de szerintem az nem lenne túl nagy üzlet a háttérben megbúvó gyógyszeripari cégeknek. vagy bárki másnak, aki az egész doppingüzletből lefölözi a hasznot.

a titkos (?) esélyes cselgáncsozóink elég könnyen potyogtak eddig ki. persze hallottam én is, hogy volt ebben bírói segédlet is, de meg kell végre tanulnunk, hogy világversenyt ma már nem csak a küzdőtéren kell, hanem a zöld asztal mellől is meg kell támogatni a sportolót.

kardvívóink sporttörténelmet írtak. sajnos negatív irányban. a csapatsportokban pedig túlzottan kiegyensúlyozott a mezőny, így nem nagyon mehetünk tutira. marad a kajak-kenu. eddig. illetve bodrogi, ha előle kizárják azt a két-három kerekest, aki megelőzi.

olyan nagyon régen jártam már itt, hogy szinte a belépéshez szükséges infókat is elfelejtettem. de aztán beugrott, hogy egy csomó csillag (*) a jelszavam. oka volt ám a távollétemnek. munkahelyemen éves rendes gigászi méretű karbantartás zajlik. ezt úgy kell elképzelni, hogy mindenki ideges és üvöltve beszélget, valamint rohangál fejetlenül. ráadásként egy csomó külsős cég jön-megy és ezek rendszeresen jönnek, hogy nekik nincsen felénk sok kérésük, de ezt - az amúgy 4-5 napos munkát - azonnal el kellene végezni és már így is késő. mikor aztán erre közlöm, hogy épp más hasonló sürgősségű munkából van annyi, hogy annak is lejár a munkaideje, akinek elmesélem, akkor közlik: "demiígynemtudunktovábbdolgoznijajj". persze az összes külsős ezt mondja. és másnap kezdi előről ugyanezt mindenki. és hogy ez ne legyen elég elfoglaltság, hajrájában volt a strandröpi bajnokság is.

arról nem is beszélve, hogy itt az olimpia! de most visszatrértem.

blogom látogatottsági adatai nem túl meggyőzőek mostanság, tehát mindenképpen valami populárissal kellene előrukkolnom. éppen ezért telerakom szexképekkel és bulvárhírekkel a posztjaimat a mai naptól. elsősorban zámbó árpiról és kiszel tündiről fogok írni. vagy inkább nem.

ellenben kevés olvasóm elé tárom, hogy mitől nő a hasam akkorára, mint egy görögdinnye leszek baromi izmos és szép. a nemzetközi konyha az oka. délelőtt, miután a reggelimet elfogyasztottam a munkahelyemen, úgy gondoltam, a rengeteg fárasztó okosan nézés és irtó bölcs tanácsadás a beosztottaknak, annyira kimerített, hogy még kell ennem. a büfében nem kis töprengés után sikerült kiválasztanom egy szendvicset, ami erdélyi kifli névre hallgatott. bár az, hogy mitől volt erdélyi, az rejtve maradt előttem, de később már nem is nagyon érdekelt. hazafelé úgy gondoltuk ideje uzsizni, ezért rövid kitérőt tettünk egy kínai gyorsbüfé felé. (régen mindig csodálkoztam, miért van kínai gyros-os, aztán megtanultam olvasni). mivel az evés nagyon jól sikerült egy hatalmas adag olasz fagyival ajándékoztuk meg magunkat és maylo kutyust, aki duzzogva bár, de elfogadta a nyalnivalót. (nem kell rosszra gondolni!!!) most pedig arra készülök, hogy az arcomba préseljek egy kisebb hegyomlásnyi szlovák eredetű, de édesanyám kezei által előállított sztrapacskát, amit arrafelé csak brindzának szólítanak.

ezek után a hétvégi remek horányi kikapcsolódásunk történetét már le se írom. azzal majd holnap szerzek rengeteg rajongót, akik telenyomják kommentekkel a posztokat.

ps: sör

már az előző posztban is akatrtam, de elfelejtettem. szóval ímé előrejelzésem a hétvégére. jó idő lesz. pont jó. és pihenünk, és eszünk sokat. mert elmegyünk a kedvesemékhez rendelt telekre. már ma. és csak vasárnap tántorgunk haza. viszünk egy csomó kajának valót és azt mind szabad tüzön készítjük el. nagyokat zabálunk és iszunk hozzá. hideg sört, vagy valami nagyon jó bort. mert azt is viszünk. és még heverészni is fogunk. rengeteget. és nagyon jó lesz nekünk!

ha az ember lánya gyerektáborban dolgozik, az egyfelől jó neki, mert ott vannak az aranyos lurkók, másfelől kegyetlen, mert ott van az a sok aranyos lurkó. kifejtem, mert nem túl értelmes ez így. drága csilim ottan hajt már harmadik hete. édes aranyos kis törpék ezek, csak három hét, napi tíz órában az azért nem akármi. jól elfárad. és ezt tapasztalatból mondom, mert én is voltam vagy három-négy alkalommal. ezek sose fáradnak el. és, ha látják, hogy gyenge vagy, lecsapnak. de aranyosak. télleg. én azt szerettem, mikor munka után amúgy szinte frissen benéztem még. és akkor "jujjdejóittajanibácsiőtkellelkapni!!!" és akkor én futok. viszonylag sokat, és viszonylag kilátástalanul, mert jönnek mindenhonnan. és nem fáradnak. a kollektív energia legyőzi az egyént, legyen az bármilyen stramm pasi. mint én. de azért nekem is jó, mert ilyenkor az én egyetlenem mesél. sokat mesél a lurkókról, akik azért így végképp aranyosak, hogy csak hallok felőlük. (na azért bírom én a miniembereket, csak fárasztó ennyi, ilyen töményen.) és még azért is jó nekem, mert van kézműves foglalkozás. ezen én soha, egyetlen percet nem vettem részt, de az én párom igen, és csinált nekem egy helyes kis birkát. a helyes kis birka most beköltözött az irodámba és árgus szemekkel figyel. most éppen azt, hogy miként pötyögök. a nyomtató mellett rendezte be a saját irodáját.

ma vége a tábornak, ezért a hétvégén pihenünk. előtte tegnap megnéztük a kis szemételtakarító robot, wall-e kalandjait. wall-e egy roppant jó fej kis szerkezet. nem írom le a sztorit, hanem mindenki húzzon el a moziba és nézze meg!

itthon ücsörgök. nemsokkal ezelőtt sikerült kiteregetni egy adag ruhát, amit az elmúlt hetekben felhalmoztam. van még lemaradásom. közben tovább gondolkodtam, a mostanában leginkább fogallkoztató kérdésen: milyen fényképezőt vegyek. mondjuk pénzem az még nincs rá, de megpróbálom összekuporgatni. miután mindenféle irodalmat olvasgattam, meghallgattam nagy rakás véleményt úgy döntöttem, hogy egy olympus e-510 típusú eszközre fogok szert tenni.

ez az, amelyik árban elérhetőnek tűnik, szolgáltatásai és tudása pedig illeszkedik az igényeimhez. jó lenne, ha már augusztus elején hozzájutnék, de erre azért nem látok túl nagy realitást. majd inkább szeptemberben.

na kisírtam magam, mit is szeretnék. ellenben ami már tény, hogy mától a gugli analytics nevű alkalmazásával (is) gyűjtögetem az információkat a blogomról. állítólag ettől majd nagyon okos leszek és olyan blogom lesz, hogy mindenki ezt akarja majd olvasni. valahol ezt írták. illetve már pár napja nézegetem a piclens nevű izével a képeket a neten. bár még nem kupálódtam ki teljesen a használatát illetően, meg kell állapítanom, nem rossz. legalábbis szép és ügyesen keresgéli a képeket. ám, ha további felhasználásra nézegetnék, akkor már nem olyan nagyon lett egyszerűbb a dolgom. tudnék ötleteket adni a gyártónak. csak példának okáért nem ártana, ha a találatok url-címét el lehetne érni és nem kellene felmenni az oldalra. (vagy lehet, hogy van ilyen, csak én nem találom?)

teljesen más. délután néztem a tour-t. elég langyos volt a szakasz vége. valahogy többet vártam a közvetlen élmezőnytől. leszámítva persze az elsőt. valahogy úgy tűnt, a holnapi gigászian kemény etapra tartalékolnak a fiúk. ami viszont érdekes volt, hogy az utolsó hegyről lefelé száguldozva (szó szerint) egyik kerekes kiegyenesítette a kanyart. (szintén szó szerint.) mivel szerencsére nem történt nagy baj, utólag azt mondom, látványos és szórakoztató jelenet volt. akkor azért nem így gondoltam, mint ahogy nyilván az érintett sem. ugyanis az aszfaltcsíok elhagyva azon nyomban a köves-homokos hegyoldalon találta magát, aminek a lejtése olyan mértékű volt, hogy a négykézláb történő felkapaszkodás is igen komoly kihívást jelentett.

lassan kellene valami kaját prezentálni, hogy csilim nehogy a fejemre olvassa, hogy nem készültem. igaz, hogy van itthon ez meg az, de valamiért semelyikhez nincs kedvem. viszont a kajakészítésnél sokkal jobban vonz a semmittevéssel felérő pötyögés és meccsnézés. még akkor is, ha - bár a híres-neves arsenal a vendég - mégsem tétmeccsről van szó, hanem egy nyári felkészülési csata képei gyünnek az éterből. amúgy a haladás vezet a kissé tartalékos arsenal ellen. a gól pedig minimum vitatható volt. most megyek és legalább elméletben felkészülök a vacsorával.

nos, túl vagyunk rajta. a végén már sem időm, sem energiám nem maradt, hogy lejegyezzem a történteket, így most, utólag vázolom fel, mi minden történt még. azt gondoltuk, szombatra már nem sok minden marad, így akár egészen laza napunk lehet. persze nem lett az. igaz, a péntek esti muri is kellett, hogy nehezen induljon a napunk. nem részletezném, de ittunk. sokat ittunk. és csocsóztunk, ping-pongoztunk, meg még fürdeni is akartunk, de elaludtunk a kádban. (ez nem vonatkozik a teljes stábra, mert nem mindenkivel szoktam közös kádfürdőt venni!)

szombaton tehát néhány ezrelék vérrel az alkoholunkban (tisztelet a kivételnek), álmosan, és kissé fázósan nekiálltunk dolgozni. szerencsére később az idő is javult. igaz a homok csak a vasárnapi döntők utánra lett száraz... mivel esni már nem esett a versenyek alatt, sikerült szombaton az eltervezett mennyiségű meccset lejátszani.

vasárnap megint nem volt egyszerű. eleinte jól alakultak a dolgok, csak aztán a finisben eltört az egyik centerpálya hálótartó oszlopa, miután a jómunkásember megrángatta traktorral. ennek eredményeképpen tragikus hirtelenséggel kellett egy másik pályát rendezni a döntőkre. megoldottuk, ha nem is éppen vidáman.

közben a táncos lányok is megérkeztek, akiket csili szerzett és én prezentáltam. és a döntők is lementek rendben. éppen csak a szurkolók (?) egy kisebb csoportja volt, aki úgy gondolta, ő mindent mindenkinél jobban tud. (például a lányoknál táncolni!!!) természetesen semmilyen tudásról senki nem adott számot, csak és kizárólag verbálisan. de a lényeg, hogy végül minden nagyon szép és jó volt. még kettő ilyen hétvége van hátra, amit megpróbálok valahogy túlélni. nem lesz egyszerű.

ps.:tegnap isteni finom túróscsuszával fogadott az én csilim!

túl vagyunk a nehezén, ami a mai napot illeti. nem állítom, hogy egyszerűbb volt, mint tegnap. reggel szakadó esőben és elég fáradtan kezdtünk bele a pályák játékra alkalmassá tételébe. két-három órát áztunk a hideg esőben, mezítláb, mikor elkezdett felszakadozni. nem kívánom senkinek. közben szálingóztak a játékosok is. nekik sem lehetett egyszerű a vizes pályákon ugrabugrálni, aminek hengot is adtak. ki így, ki úgy. a legenyhébb az volt, aki megkért, hogy intézkedjünk a napsütés ügyében, a legdurvább pedig egyszerűen közölte, nem képzeljük, hogy ő ebben a sárban játszani fog? természetesen játszott, mert azért az mégsem olyan egyszerű egy magyar bajnokságon, hogy játszom, vagy sem.

most pihenünk pár percet, hogy azután elkezdhessünk bontani...

nemrég értünk fel a szállásunkra. és most egy óra és tizenkét perc van. vagyis nemsokára kelhetünk is fel. valahogy nem inul túl barátságosan ez az agárdi állomás. pedig már a múlt héten is itt voltunk az utánpótlás miatt. sőt, egy héttel korábban itt pakoltuk le a cuccunkat. akkor még minden olyan szépnek tűnt...

ma dörgéssel és villámlással kísért jégesőben sikerült nekivágni az útnak. ekkor a srácok már egy napot eltöltöttek azzal, hogy építgatték a pályákat és környékét. kilenc felé érkeztem, és azt gondoltam, vehetm egyenesen a szállás felé az utat. szerencsénkre rákérdeztem. elsősorban mert nem ott volt, mint egy hete. és már akkor is elég buta arccal fogadtak, mikor ott volt lefoglalva a szobánk. másrészt még nem is végeztek a többiek. nem irigylem őket, hogy szakadó esőben és szélben kellett dolgozniuk. akkor meg pláne lehervadt a mosoly az arcomról, mikor kiderült, az üdítő csak fél tizenkettő magasságában érkezik, és azt még le kell pakolni. sikerült a legnagyobb esőben véghez vinni e mutatványt. így a több sebből vérző szállásunkon elfoglalhattam a nekem rendelt pótágyat (!). bizonyára nagyon pihentető alvás kínálkozik majd rajta. még szerencse, hogy háromnegyed hétkor már mehetek a pályára, így nem kell sokáig elviselnem ezt a szörnyű izét.

ilyenkor leginkább - némi késéssel - a hétvégi strandröpiről szoktam néhány sort vetni a digitális papírra. ám most valami beelőzi. szomorú aktualitás, hogy kolonics györgy tegnap edzés közben meghalt. nem sorolnám fel, hogy koló mennyi-mennyi bajnoki címmel rendelkezett, mindennél többet mond, hogy esélyesként készült ötödik olimpiájára. mindeközben semmilyen botrány nem kísérte pályáját. a fair play nagykövete volt. valódi példakép.

nyugodjék békében!

hossza meg nem jelenés után ismét itt vagyok. mi is történt az elmúlt csütörtök óta? elég sok minden. elsősorban ismét lezajlott egy röpi forduló. ráadásul most mestertorna. az ugyi elég komoly. főleg, hogy nekünk ez volt az első ilyen. finoman szólva volt benne kihívás. nem is kevés. na meg kevesen is voltunk, főleg azt figyelembe véve, hogy milyen mennyiségű munka elvégzése várt ránk.

itt gyakorlatilag csak a homok volt adott, minden más (és még sok egyéb) a mi munkánk gyümölcse. ráadásul ketten csináltuk az egészet. de nem is fényezem magunkat tovább. végülis jó volt és ez a lényeg. és a versenyből nem láttam túl sokat, de azért annyi kiderült, hogy más ez, mint egy amatőr torna.

mivel csütörtöktől vasárnap 0:30-ig a röpivel szöszöltünk, a hétvége ezzel ki is van pipálva. na meg a hétfői reggeli munkába jövetel is. mert elég fáradt voltam hozzá. szerencsére már jó előre kitaláltam az okosat és szabadságoltam magam. így lehetőségem volt, hogy csilimmel töltsem a napot. méghozzá egy rakás apró ember között. mert a kisasszony éppen egy gyerektáborban dolgozik smasszerként gyermekpalántakordinátorként.

ha már ott voltam, természetesen lehetőségem nyílt foglalatoskodni is a kiskrapekokkal és a kiscsajokkal. főleg a foci jutott osztályrészül, amit nem nagyon bántam, és vélhetően nem is csináltam vészesen rosszul, mert másnap már állítólag hiányoltak: "mikorjönajánosbácsi?" innen üzenem: megyek még!

ennél több energiánk nem is nagyon maradt, úgyhogy este ágybadőlés lett a vége. másnap (kedden) némileg több energiánk maradt, így összedobtunk valami vacsit. ismét nem akarom fényezni magunkat, de pompásan sikerült.

ma meg már újabb fordulónak vágunk neki...

végre úgy néz ki, sikerül valamennyire kipihennem magam. legalábbis nem akart egész nap leesni a fejem és nem akartam elaludni percenként. alvásról jut eszembe, hogy reggel érdekes jelenség szemtanúja lehettem. miután felkeltem és visszatértem a mosdóból, hogy búcsút vegyek kedvesemtől, aki még az ágyban aludt, látom, hogy résnyire nyitva a szeme. gondoltam ébren van. de nem! aludt!!! felébresztettem, hogy elköszönjek és meg is kérdeztem, hogy ébren volt-e, de határozottan (amennyire hajnali fél ötkor lehet) azt válaszolta, hogy nem. mindenesetre érdekes volt felfedezni, hogy a nyulakhoz hasonlóan tud nyitott szemmel aludni.

most éppen pakolászok. már amennyire sikerül ebben az őrületes rendetlenségben. aztán megyek és csinálok valami vacsit, mert az ébren alvó nemsokára itt van és meg szeretném lepni. aztán fürdés, és alvás, hogy holnap ismét kezdhessek egy remek kis strandröpis hétvégét. sok munka, sok homok, sok nap, kevés pihenés. hurrá!

ja, jut eszembe, vacsora! tegnap is baromi jó fej csávó voltam, mert tegnap is készítettem vacsit az én csilimnek. mivel őrületes módon rajong a tojásért, ezért a menü tojás volt. némi pirított bacon és sült sonka ágyon. tükörtojás formában, sajttal. azt mondta nem sikerült elszúrnom. tényleg jó volt, na. szóval most meg is éheztem, úgyhogy megyek megfőzök ma is.

akármennyire is próbáltam a tegnapi napot a semmittevésnek szentelni, csak nem sikerült eléggé kipihenni magam. nem tudom mi lehet a baj. valahogy ma is olyan vagyok, mint a mosott sz@r. egész nap ragad le a szemem. és vészesen közeleg a hétvége, amikor irdatlan mennyiségű munkát kell végeznem az éppen aktuális strandröplabda fordulón. remélem, a hátralévő két napban sikerül valamennyire erőre kapnom, különben csúnya véget érek.

most megyek, és teszek egy kávét az arcomba. de előtte még lejegyzem ide, hogy feltettem a gépre a 3-as sorozatszámot viselő firefoxot. állítólag atom. elsőre valóban nem rossz, de azért még nem vonnék le végső következtetéseket. mindenesetre az opera és a firefox mellett az explorer egyre inkább háttérbe szorul.

mentem kávézni!

az a csodálatos esemény történt, hogy végül volt egy meccs, aminek volt igazi tétje és még az is nyert, akinek én szurkoltam. spanyolország az európa-bajnok! gratulálok. na meg persze azoknak is, akik már az egész háromhetes produkció elején nekik szurkoltak.

tegnap meg is tekintettük páran. kint a stadionban. sajnos az ernst happelig nem jutottunk el, de a puskás ferencbe igen. ott sem volt rossz. most mondjuk elég fáradt vagyok, de nem először fordul elő ilyen. ez a pihenős (kivételesenszabad) hétvégém annyira pihenősre sikeredett, mintha nem is lett volna. de persze ez leginkább nekem köszönhető.

ha szombaton nem ülök idétlen módon éhesen a bringa nyergébe, akkor nem éhezem el, és akkor nem vagyok olyan fáradt másnap, hogy alig bírok lábra állni. és akkor ma is minden másként lenne. nem baj, majd ma délután kkipihenem magam.

és veszünk görkorit, mert az biztos állat jó! és talma végre nyert! ez is nagyon jó!

és most megyek, alszom tovább, mert még van négy óra a munkaidőmből!

ma reggel azt vettem észre, hogy bár a spár előtti zászló félárbócon van, egyetlen szomorkodó török szurkolóval sem találkoztam munkábajövetelem során. persze lehet azzal is magyarázni, hogy a zászlót a vihar tépte le, míg a török birodalom messze kiesik a munkába járó útvonalamból (bár pár száz éve ez nem egészen így festett volna), de a tény tény marad. törökország emelt fővel búcsúzhatott az európabajnokságtól.

nem szeretem a németeket, ezért teljesen egyértelmű volt, hogy a törököknek fogok szurkolni, ha már kedvenc hollandusaim kipottyantak. még esetleg az fordult meg a fejemben, hogy a gyakori adáskimaradások miatt a mérkőzést esetleg újra kellene játszani. talán akkor. bár félek, az esélyek nem sokat javulnának. pedig busacca is megtette a magáét egy meg nem adott német büntetővel. lehman is a törökök segítségére sietett, de ez is mind kevés volt.

maradnak a hűvös oroszok, mint potenciális ellenfél a németek számára. illetve a spanyolok, ha egy-két fényévnyivel jobb produkciót adnak elő, mint a spagetti zabálók ellen.

még három. ennyi mérkőzés maradt hátra az európa-bajnokságból. elsőként a török-mémet elődöntő, amin a fölényes német győzelem mellett szól majdnem minden. a játéktudás, a hagyomány, az a tény, hogy ...a végén a németek nyernek, a hadrafogható játékosok száma és még rengeteg egyéb dolog. ami nem, az az, hogy a törökök belejöttek a kilátástalan helyzetből való fordításba, meg az, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, milyen taktikával és hadrendben fognak ma pályára lépni. még fatih terim legnagyobb ismerői sem tudják megmondani, mi lesz a mai harci helyzet. leginkább azért, mert terim mesternek is viszonylag kevés beleszólása van. leginkább az orvosok és az uefa állítja össze a csapatot. a taktikai repertoárban leginkább a "hány kapussal álljunk fel?" adhat lehetőséget a variálásra.

lőw kapitány tehát garantáltan nem az ellenfélhez fogja igazítani a játékát. bár gyanítom, amúgy sem ez volt a fő cél. ellenben még egy dolog a törökök mellett szól. a játékvezető személye. busacca spori ugye svejci illetőségű. nomármost, svájc válogatottjában több török játékos volt, mint amennyi a törökben maradt. tehát a kapcsolat eléggé kézenfekvő a két nemzet labdarúgó szövettsége között. és most még csak tévedésből sem akarok arra célozni, hogy a svájci sípos ember elcsalná a meccset, hogy megfricskázza az uefát, amiért nem ő, hanem rosetti vezeti a döntőt, hanem arra, hogy alkalmasint mint játékos beszáll a félholdasokhoz. gondolom a tlsz (török labdarúgó szövettség) és az slsz (svájci lsz) között közvetlen a kapcsolat.

busacca kolléga pedig már megmutatta ezen az eb-n, hogy nem ügyetlen akkor sem, ha nem sípolni kell, hanem lábbal érinteni a lasztát. én személy szerint a törököknek fogok szurkolni!

a tegnapi röpis beszámolóhoz jártak volna már eredetileg is a képek, ám a főnököm akut agyhugykövet kapott eszébe jutott, hogy egy rém fontos statisztikához kellene az elmúlt két év összes létszámjelentése. ez a statisztika ugyan nem tudom, mi célt fog szoláglni, de az nyilvánvaló, hogy csak ilyen módon készíthető el, mert az általam minden hónapban leadott három féle papír, ezek elektronikusan is leadott változatai, a munkaügy-bérelszámolás-controlling triász által ezekből és az elektronikus beléptetőből kinyert adatai nem megfelelőek e célra. így nyilvánvalóvá vált, hogy én fogom az adatokat szolgáltatni a rém fontos anyaghoz. nincs is ezzel gond, csak éppen rá kellett húznom kicsit a munkaidőre, meg a képeket sem tudtam beilleszteni a tegnapi posztba. nembaj, mert ma reggel pótoltam!

amúgy tegnap teljesen nyugisan töltöttem a napomat. leszámítva a fent említett esetet. semmi különösebb munkahelyi stressz nem ért. (mondjuk amúgy sem szokott 42 fölé szaladni a pulzusom, holmi munkával kapcsolatos nyűg miatt.) délután pedig már nem is alakulhatott volna jobban.

egyenesen csilimhez vitettem magam a kocsissal békávéztam. ott pedig nekiláttunk a nap főművének. az ötlet az övé volt, pizza, de a nagy nyári melegre való tekintettel, és mert a változatosság gyönyörködtet, tejfölös alapokra helyeztük az ízeket. nosza közért, és már gyúrtam is a tésztáak valót. eleinte nehezen akart növekedni a massza, de jobb belátásra bírtuk és onnan már nem volt megállás. közben egy-egy sör is elfogyott, mivel szűk körben elrendeltük a hőségriadót. ráadásul jóféle búzát kortyoltam. majd nemsokkal később már égethettük is meg a nyelvünket a fokhagymás-tejfölben fürdő, sonkás, baconos, gombás (nem konzerv) pizzáinkkal. (szokás szerint) nem sikerült hibáznom/unk, úgyhogy nem kellett a boci szemekkel kunyeráló maylo kutyusba erőltetnünk a maradékot. közben persze ismét sört kellett fogyasztanunk, mert a sütőből csak úgy áradt a meleg kifelé. este pedig szépen egymás karjaiban... elaludtunk.

terveim szerint szépen apránként beszámoltam volna, mi minden történt cegléden. csak sajnos a mobilszolgáltatók nem így gondolták. térerő ugyanis nem mobilos netezéshez, de még telefonáláshoz is csak éppen elegendő volt. a 3g csak álom maradt. így aztán most, utólag bepótolom a lemaradást.

valahol ott hagytam abba, hogy csütörtökön délután elindultam a raktárhoz felpakolni azt a néhány apróságot, ami kell egy ilyen versenyhétvégéhez. nem volt sok, 1-1,5 tonna, és hárman is voltunk rá. meg melegünk se nagyon volt... és azzal a lendülettel meg is céloztuk a ceglédi gyógyfürdő/aquapark komplexumot. szerencsére aznap nem volt olyan rettenetesen sok feladatunk, mindössze két pálya oszlopait kellett elhelyeznünk a homokban és leszedni a helyi hálókat. persze 30 fokban ásni a homokot éppen elég meló, főleg két embernek. (harmadik kolléga kissé késve csatlakozott). ezek után volt szerencsénk végignézni a portugál válogatott elhullását.

pénteken még mindig nem kellett megszakadnunk, bár ekkor már volt háló-, meg sátorállítás, viszont a mefob döntőn fájóan kevés induló volt. azért persze lett megoldás, mert a mixben hamarjában elindult néhány játékvezető is, és a párosba nevezett csapatok is összeálltak. ettől függetlenül még mindig nem volt vészes, pedig néhány stábtag úgy érezte, neki nem annyira kell részt venni a munkában. aznap este a hős tötök sereg ejtette ki a horvátokat. nem kevés izgalom mellett és komoly véráldozatokkal. mindenesetre az utolsó percek felettéb izgalmasan alakultak. már várom, mire mennek a törökök, így, hogy alig maradt meg emberük.

a hosszabbításnak és a tizenegyeseknek hála szombat reggel majdnem frissen ébredtem, de aztán mégsem. főként, mert hat órakor már a pályán kellett produkálni, és nem utolsó sorban azért, mert egyik kedves szobatársam alatt az ágy olyan hagerővel surrogott minden mozdulatnál, amire még a halottak is felébrednének. mindez nem lett volna olyan nagy tragédia, ha nem mocorogja végig az éjszakát. de panasznak nincs helye, szorgos hangyaként vetettük magunkat a munkába, mert azért az A kategória, az A kategória. ott már csilli-villi pályák és reklámok kell, hogy virítsanak. már javában tartottak a versenyek, mikor az utolsó simításokkal is megvoltunk. értékelték is a "szerény" versenyzők. "széles ez a pálya!" nem volt az. és még sok kedves szó. de ezek jelentős részéről szerencsére lemaradtam, mert haza kellett ugranom. ha már otthon jártam, mintegy mellékesen (persze nem így van!) felköszöntöttük apukámat, aki 60 esztendős lett!

B O L D O G   S Z Ü L I N A P O T!

este már ismét cegléden voltam. mit voltam, voltunk! csilivel. a többiek őszinte kitörő örömmel fogadtak bennünket. nagyrészt azért, mert azonnal akadt elvégzendő munka is. közben örömmel megtapasztalhattam, hogy a légkör továbbra sem feltétlenül baráti. sokan sokmindent gondolnak, hogy hogyan kellene, de igazából csak a szájukkal dolgoznak. persze tudomásul kell venni, hogy a verseny a versenyzőkért van. így tehát beálltam a sorba (nem volt túl hosszú) és dolgoztam. sokat. hogy a napot hasonló vidámsággal zárhassuk, majdnem nem kaptunk vacsorát. aztán végül igen, de keveset. aztán persze a meccs első félidejéről is lemaradtam és még ki is estek a hollandok. végül nem csak fáradtan, de mérgesen is sikerült ágyba (és csilim ölelő karjaiba bújnom).

ismét minden előzmény nélkül reggel lett. vagyis ismét belecsaptunk a lecsóba. mivel hideg továbbra sem volt, ezért a testi és szellemi elgyötörtség mellé még a hőség is társult. munka meg semmivel sem volt kevesebb. hogy érzékeltessem a munka mennyiségét, sikerült úgy eltöltenünk három napot egy aquapark területén, hogy a csúszdáknak még a közelébe se jutottunk. vízben is csak háromszor két percet töltöttünk. de végül lement a verseny, úgyhogy jöhetett a pakolás. ezt úgy kell elképzelni, hogy adott egy gyufás skatulya (így kell írni?), és adott egy teljes ruhásszekrénnyi ruha. utóbbit kell az előbbibe bepakolni. vagyis egy dobozos teherautóba négy pályányi hálót, hálótartó oszlopot, annak földbe ásott tartószerkezetét, sátrakat, reklámokat, reklámtartókat, vonalakat, székeket, asztalokat, nyugágyakat, játékvezetői emelvényeket és még ki tudja mi mindent. jelentem: sikerült!

irány haza. mármint a nagy faluba, ahol az imént említett dolgokat ki kell pakolni a teherautóból és eltenni a raktárba. mivel pesten már némileg jobb a mobil szélessáv-ellátottság, pakolás közben volt szerencsénk megnézni a leggyengébb negyeddöntőt, ahol megszabadulhattunk olaszországtól.

mindezek után a hétfői munkanapot átvegetáltam valahogy. ma meg már jobb egy picit a helyzet.