nemrég értünk fel a szállásunkra. és most egy óra és tizenkét perc van. vagyis nemsokára kelhetünk is fel. valahogy nem inul túl barátságosan ez az agárdi állomás. pedig már a múlt héten is itt voltunk az utánpótlás miatt. sőt, egy héttel korábban itt pakoltuk le a cuccunkat. akkor még minden olyan szépnek tűnt...
ma dörgéssel és villámlással kísért jégesőben sikerült nekivágni az útnak. ekkor a srácok már egy napot eltöltöttek azzal, hogy építgatték a pályákat és környékét. kilenc felé érkeztem, és azt gondoltam, vehetm egyenesen a szállás felé az utat. szerencsénkre rákérdeztem. elsősorban mert nem ott volt, mint egy hete. és már akkor is elég buta arccal fogadtak, mikor ott volt lefoglalva a szobánk. másrészt még nem is végeztek a többiek. nem irigylem őket, hogy szakadó esőben és szélben kellett dolgozniuk. akkor meg pláne lehervadt a mosoly az arcomról, mikor kiderült, az üdítő csak fél tizenkettő magasságában érkezik, és azt még le kell pakolni. sikerült a legnagyobb esőben véghez vinni e mutatványt. így a több sebből vérző szállásunkon elfoglalhattam a nekem rendelt pótágyat (!). bizonyára nagyon pihentető alvás kínálkozik majd rajta. még szerencse, hogy háromnegyed hétkor már mehetek a pályára, így nem kell sokáig elviselnem ezt a szörnyű izét.
