ha az ember lánya gyerektáborban dolgozik, az egyfelől jó neki, mert ott vannak az aranyos lurkók, másfelől kegyetlen, mert ott van az a sok aranyos lurkó. kifejtem, mert nem túl értelmes ez így. drága csilim ottan hajt már harmadik hete. édes aranyos kis törpék ezek, csak három hét, napi tíz órában az azért nem akármi. jól elfárad. és ezt tapasztalatból mondom, mert én is voltam vagy három-négy alkalommal. ezek sose fáradnak el. és, ha látják, hogy gyenge vagy, lecsapnak. de aranyosak. télleg. én azt szerettem, mikor munka után amúgy szinte frissen benéztem még. és akkor "jujjdejóittajanibácsiőtkellelkapni!!!" és akkor én futok. viszonylag sokat, és viszonylag kilátástalanul, mert jönnek mindenhonnan. és nem fáradnak. a kollektív energia legyőzi az egyént, legyen az bármilyen stramm pasi. mint én. de azért nekem is jó, mert ilyenkor az én egyetlenem mesél. sokat mesél a lurkókról, akik azért így végképp aranyosak, hogy csak hallok felőlük. (na azért bírom én a miniembereket, csak fárasztó ennyi, ilyen töményen.) és még azért is jó nekem, mert van kézműves foglalkozás. ezen én soha, egyetlen percet nem vettem részt, de az én párom igen, és csinált nekem egy helyes kis birkát. a helyes kis birka most beköltözött az irodámba és árgus szemekkel figyel. most éppen azt, hogy miként pötyögök. a nyomtató mellett rendezte be a saját irodáját.
ma vége a tábornak, ezért a hétvégén pihenünk. előtte tegnap megnéztük a kis szemételtakarító robot, wall-e kalandjait. wall-e egy roppant jó fej kis szerkezet. nem írom le a sztorit, hanem mindenki húzzon el a moziba és nézze meg!
