folyamatosan érzem, hogy erősítenem kellene a jelenlétemet a blogoszférában. de mikor történik valami említésre méltó, akkor sosem vagyok gép közelben. pár napra rá már én unom, tehát le sem írom, vagy leírom, de abban nincs köszönet. tényszerű pötyögés, amit senki nem akar olvasni.
most is írhatnék a hétvégi mexikói étteremben elkövetett vacsoránkról, de már bő három napja történt. azért nem volt rossz. napitippes kupon, mezcal étterem, tompa utca. nem reklámnak szántam, senki nem fizet érte. mindösszesen azért említettem, mert jó volt. kritika érheti a az egyik húst. picit rágósnak éreztem, de marha volt, ami mentségéül szolgál. kritika érheti a pincért is, aki néha esetlegesen viselkedett. (nincs evőeszköz, lekapom a másik asztalról, stb.) neki pedig a kedvessége a mentség és az, hogy egyedül vitte az éttermet, ahol volt egy elég nagy társaság is. verejtékező homlokkal futkározott néha.
inkább volt családias kisvendéglő hangulat a végén, semmint nívós étterem. pedig a kaják igényesek voltak és autentikusnak tűntek. (nem szokvány kaja, de nem tudom mexikóban mit esznek és hogyan!) már táncról és hobbiról beszélgettünk a pincérrel, majd a tulajjal. még üzletet is kötöttünk. táncosokkal mennénk vissza, és zene is lesz, meg hely táncolni. gyakorlatilag üzleti vacsorává fajult a dolog.
és most egészen elégedett vagyok magammal. nem is olyan görcsös ez. legfeljebb értelmetlen. :)
ps.:gyíkot nem ettünk, az csak aszögligeti posztból maradt ki :)
