(utólag rájöttem, hogy nagyon zavaros lett a poszt, de így marad!)
most, hogy lassan havi (majd idővel évszakonkénti) posztolásra tértem át, a blog gyakorlatilag vegetál. így aztán a kutya sem olvassa, ami nem olyan nagyon meglepő, csak igazi 22-es csapdájává vált. mert minek posztoljak, ha nem szól senkihez, és hogyan fog valaki is idetévedni, ha nem posztolok.
azért posztolok. mindig van miről, legfeljebb visszaolvasom, ha valamire kíváncsi lennék és rövid agyam elhullajtja az információkat.
hétvégén visszatértem a táncos életbe, mint versenyző is. régen volt már ilyen, idejét sem tudom, de most valahogy belekényszerültem. na nem volt olyan kellemetlen kényszer, de nem én voltam az ötletgazda. amilyen kedvetlenül indult, olyan jól sikerült. mert bár amolyan sör-virsli kategóriájú verseny volt, de négy szám, négy érem. kettő arany. ez meg ugye akkor is valami.
hogy folytatás lesz-e azt még nem tudom, majd meglátjuk. jelenleg inkább a szalagavató projektek futnak, meg ezer más dolog. pillanatnyilag azt sem tudom, mihez nyúljak. ilyenkor jönnek menetrend szerint a tragédiák is. szegény nagyim elment. idős volt és beteg. szerencsére inkább csak zavart volt az utolsó hetekig, mintsem komolyan beteg, így nem szenvedett. szia nagyi!
mikor kicsik voltunk, mindig ott lógtunk a nagyinál. heten unokatestvérek. ő valahogy sosem őrködött felettünk látványosan, de mégis mindig minden rendben volt. volt zsíros kenyere, amiben volt ilyen olyan fűszer. ettől volt zöld, meg sárga zsír. otthon az istennek nem voltunk hajlandóak ilyesmit enni, mert finnyás városi kölkök voltunk, de ott. hát zöld, meg sárga, az milyen már! szóval ott persze megettük. és nem kellett a "drága" kakaó sem, mert a reggeli kávéja (két személyes kotyogóssal főzve) elég volt neki és hetünknek egy jó cukros, fölös tejeskávéhoz. persze mi kávét nem is igazán kaptunk bele, de ettől akkora felnőttnek éreztük magunkat, hogy csak na. köszönjük!
