szerda este szerencsém volt vonalbíráskodni az UTE-Gödöllő női bronzmeccsen. és azt kell mondjam, hogy határozottan jól sikerült. előző hétvégén még éreztem két apró hibát, amiket szerencsémre időben sikerült korrigálni, így helyes ítélet született. szerdán azonban, ha volt is hiba, az észrevétlen maradt. előttem is. valahogy elkaptam a fonalat. és olyan valaki gratulált a teljesítményhez, aki valóban ért hozzá. a neheze mégis tegnap estére maradt. a budapesti és a "nagy" szövetség illetékesei kicsit vitatkoztak arról, kinek van rám nagyobb szüksége, amitől persze dagad az ember mája. végül a "kicsik" nyertek, ami nekem sokkal komolyabb feladatot jelentett, még akkor is, ha a túloldalon, a döntő negyedik meccse várt volna rám.
rutinos vén rókák, akik nem szívlelik egymást a pályán és a bajnokság elején harcolnak. sosem könnyű velük, ez a két csapat viszont kimondottan meg tudja nehezíteni a sporttársak életét. tegnap volt az ítélet napja (terminátor), és ez alkalomból sem tekintettek el a csapatok a mókásnak nem mondható esti szórakoztatástól. életem egyik legnehezebb öt játszmája volt. a végén már nagyon kellett figyelni a koncentrációra, szerencsémre addigra ők is fáradtak, úgyhogy a vége kimondottan jól sikerült. (az ellenőr szerint a döntő játszmában nem hibáztunk.) és bár a meccs alatt nem voltunk barátok, a végén mindkét csapat megköszönte és elfogadta a működésünket.
ma ennél kellemesebb kötelesség vár rám. romantikus vacsira megyünk Vele. még hónapokkal ezelőtt lecsaptam egy bónuszbrigádos kuponra, amit most beváltunk, és irány az avocado étterem. éljen a péntek!
