néha kicsit értelmetlennek tűnik a blogolás. elgondolkodom, vajon minek is pötyögök ide. sztárblogger nem vagyok, nem leszek, nem is vágyom rá. sokszor hónapokig nem is tudom, elolvassa-e valaki egyáltalán. aztán néha eszembe jut, hogy valamit egyszer leírtam és most érdekel, hogy is volt, de csak nem sikerül megtalálni a posztot. hát akkor aztán végképp elég. persze biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja. van egy kedves ismerősöm. ismeretségünk arra épül(t), hogy egymás blogját olvasgattuk. ő néha eltűnik hosszabb-rövidebb időre. most megint elpkerült és én határozotan megörültem neki.

így aztán már csak azért is, mert én megörültem pidinek, nem hagyom abba. és egyszer sztárbllogger leszek. most például kimondottan jó leírni, hogy hosszú idő után kipihentem magam. mivel egészen szombatig, hosszú-hosszú napokon át nem sikerült aludni egy rendeset. (ez konkrétan a napi négy órás átlagot jelentett bő egy héten át) aztán jött a hosszú hétvége.

pénteken még munka és egy remek szalagavató tanítgatás. ez utóbbin egyre inkább elgondolkozom. egyre nehezebb ez a popszakma (majd egyszer kifejtem). este pedig még egy remek röpimeccs is várt (tánc helyett), ahol a drága játékvezetőket kellett volna értékelni. érdekes, hogy a játékvezetőt utálják a játékosok. ez az élet rendje. (na jó nem feltétlenül kell utálni, de ugye alapból ő az ellenség, ő a hibás mindenért. játékvezető ellenőr meg játékvezetőből lesz/lehet idővel. őt már a többi játékvezető is utálhatja. remek evolúciós folyamat.) nos már elhagytam a lakást, mikor értesültem, hogy a várt összecsapás elmarad, mert a hazaiak nem nagyon lesznek meg.

nem sírtam bánatomban, hanem belekezdtem a pihibe. szombat délig gyakorlatilag csak a párnával és a takaróval, meg a reggelivel kapcsolatos tevékenységet végeztem, mert még elfáradok. ebéd után ezt megfejeltem némi netezéssel és irgalmatlan mennyiségű futballmeccs megtekintésével. első komolyabb megmozdulásom vasárnap este történt, vidékről hazatérő barátnőmhöz mentem. mondjuk ő sem pesti, tehát mondhatjuk, kevésbé vidékre. vagy ő volt vidékebben. :)

mivel már egész kezdtem elpunnyadni, meg a vonat is elrobogott előttem, gondoltam a testmozgás nem fog ártani (amúgy is inkább fejben voltam fáradt), fogtam a lábaimat (képletesen csak) és a bkv utolsó bástyájától gyalog tettem meg azt az ötezerháromszáz métert, ami az ajtóig hátra volt. jól esett. főként, mert a pihenés folytatódott. hétfői hazatérésem után sem hajtottam magam halálra. sétáltam kicsit a lakótelepen, csinátam pár őszi fotót. apropó, az őszben az egyetlen (?) jó dolog, hogy remek fények vannak fotózáshoz.

majd meggyújtottam egy halottaknapi mécsest. még pihengettem kicsit, majd, mivel az ünnep okán foci nem várt rám, lementem kocogni. remegő lábakkal ugrottam aztán fejest a füdőkádba, de megérte. most olyan erősnek és fittnek érzem magam, hogy csak na! és mivel ezen a héten nincsenek szalagavató próbák, lehet, hogy ez így is marad pár napig.