nem is tudom, mit írtam utoljára. célszerű lett volna persze visszaolvasni, de most már nincs nagyon kedvem. hétfőn megvolt a temetés. nem volt könnyű, de jobban ment, mint gondoltam volna. sokan eljöttek, ami jól esett. olyanok is, akikre nem is gondoltam volna. például a hétfői focicsapatunk is képviseltette magát. köztük olyanok is, akik nem is ismerték apukámat.
kedden egész nap javították a liftünket, úgyhogy háromszor megmásztam a 10 emeletet oda-vissza. aztán estére kész lett. beszálltunk mayloval, hogy sétálni induljunk. már majdnem leértünk, mikor iszonyatos erővel lefékezett. kábé olyan érzés volt, mintha egy méterről leugrottam volna és nyújtott térddel sarokra érkeztem volna. azt hittem a gerincem a fejem tetején jön ki. nem így történt. de nem volt kellemes. az azt követő negyed óra, amit a liftben töltöttünk mayloval szintén nem, bár akkor inkább csak unatkoztam. még jó, hogy nem vagyok klausztrofóbiás. ellenben maylo nem nagyon örült a 2,5 köbméternyi élettérnek, mikor arról volt szó, hogy futkározás, szagok és pisilés lesz. kiszabadulásunk után persze bepótoltuk, hogy aztán ismét felkutyagolhassunk a lépcsőkön.
a munkahelyemen sem tökéletes minden. éppen a külsős munkavállalókat kellett szabadságolni, miután leleményes vezetőink rossz szerződéseket kötöttek. így kellően lecsökkent a műhely létszáma. így fordulhatott elő, hogy ma egyik emberrel darutattam, akinek nincs rá jogsija, a kötözést egy szintén vizsga nélküli emberre bíztam, míg én egy fék nélküli targoncával hordtam az anyagot. ez a munkabiztonság.
ps.:válogatottunk szárnyal. tuti, hogy világbajnokok leszünk!
