ismét egy hosszabb hétvégén vagyunk túl. valahogy ezek sem tűnnek olyan unalmasan hosszúnak, hogy ne tudnám megszokni. de sajnos valahogy ezekből van kevesebb. de fogadjuk el, azt, amin nem tudunk változtatni. iménti félmondatot egy ilyen vásári festett fatáblán olvastam, de tény, kár keseregni ilyesmin. szóval, vége a három napos hétvége/ünnep kombinációnak, amit felettébb hasznosan töltöttem/töltöttünk.

szombaton gyakorlatilag semmit nem tettünk, azon kívül, hogy kimentünk a dechatlonba és vásároltunk ezt/azt. zsófinak bringás felsőt, nekem szerszámot, pumpát, lámpát. asszem legalábbis. no és megjavítottuk a kisasszony kerékpárján éktelenkedő defektet. (ez még a későbbiekben jelentőséggel bír!) ezzel rákészültünk a másnapi újbudai kerékpáros pünkösdi felvonulás-túrára. pontosabban nem tudom, mi volt a neve, de lényeg, hogy bringázni kellett. illetve maylo kutyus kapott szép új kendőt, amit a nyakában viselhet, mert az tutira trendi és majd buknak rá a kutyalányok. (nem a képen látható módon szokja hordani ám!

vasárnap reggel azzal a boldog tudattal ébredtünk, hogy még egy teljes nap hétvége van a megkezdetten kívül, és az idő is remeknek ígérkezik. nosza, nekiveselkedtünk a kerékpáros izének. a kiírás szerint háromszor 20 km aszfalt valamint egy erős tízezer méteres hegyi/erdős terep várt ránk. eleinte elég kényelmesre vettük a tempót, így megnézhettük például a szabadidejükben cross-motorozó ifjakat. meg a dunaparton napozó kevésbé ifjakat.

nos az első huszas rendben volt. a hengermalom úttól a camponáig és vissza. közben meg is álltunk egy fagyi erejéig. ám a második szakasz már nem tűnt annyinak, mint jelezték. ezt nem mellékesen az új "kerékpárkompjúter" is megerősítette. igaz persze az is, hogy ügyesen elvétettük az utat.

de mielőtt elérnénk a kamaraerdei állomást el ne mulasszam magamlíteni, hogy tartanunk kellett egy rövid (?) kényszerpihit is. történt, hogy kedves párom defektet kapott. nem is akárhogy. éppen hátrafordult, hogy...

hagyjuk, defektet kapott. megálltunk hát javítani. pontosabban előbb lóhalálában elvágtattam az előző este lecserélt belsőért (ld fent) és a szintén előző nap vásárolt ragasztóért. aztán vissza a tett helyszínére. szerencsére mindez nem volt több 3 kilóméternél oda-vissza. közben a ragasztás is megszáradt a melegben. hihetetlen rutinnal lecseréltem a kereket, csili persze közben igyekezett segíteni. komolyan mondom gyorsak voltunk. és már egészen kezdtünk felvidulni, mikor kiderült, a másik kerék is ereszt. boldogok éppen nem voltunk, főleg a kisasszony szája kezdett lefelé görbülni, de nem hagyhattuk tönkremenni a napot, újyabb javítás mellett döntöttünk. nos keresgéltük a lukat mindhiába, mire kiderült a szelep a rossz. akkor sem adjuk fel! felfújtuk, hátha nagyobb nyomásnál nem ereszt olyan gyorsan.

ki is bírta a következő állomásig. kamaraerdőben aztán újabb ragasztás és pumpálás következett, mivel az első kerékben bentmaradt a tüske és újabb defekt keletkezett. ki tudja már hanyadik volt aznap, tehát szinte pihentető kerék le-defekt feltárása-javítás-kerék vissza-pumpálás rutint hajtottunk végre a drótszamáron és már csakazértis nekivágtunk az utolsó - hegyi - szakasznak.

itt sem tévedtünk el (nagyon). megnéztük a szoborparkot és lezúztunk a hegyről. egyedül azt az apró malőrt követtük el, hogy a fel és a leutat megfordítottuk, de ez akkor már semmiség volt, annyi viszontagág után. persze ez a táv akárhogy számoljuk, jóval rövidebb volt a kiírásnál. de legalább meredek!

mivel már fél órája nem volt defektünk, kicsit kezdtünk aggódni, de azért hazafelé vettük az irányt. és hogy ne legyen hiányérzetünk, az utolsó métereken a kerék ereszteni kezdett... mivel ilyen apróságokon már nem akadunk fent, a maradék tíz percet lassan eresztő kerékkel tettük meg.

a mintegy 60 kilóméteres túra (+4-5 defekt) után némi táplálék és rövid regenerálódás következett, hogy a nap megkoronázásaként kilátogassunk a városház téri pálinkafesztiválra. a megcélzott koncertről ugyan sikerült kissé lekésni, de sebaj, mert az már nem is volt olyan érdekes. hiszen ott volt a rengeteg nedű!

amit bírtunk végig is kóstóltunk. abba most nem mennék bele, mennyit és mifélét, mert teljesen lényegtelen, hisz azt amúgy is elég érdekes lenne elmesélni, minek milyen íze volt. de legyen elég annyi, hogy ha jövő héten valamiért megismételnék az eseményt, akkor szintén ott lenne a helyem. minden kóstolásnál meg kellett állapítanom, hogy igaz a mondás, miszerint amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is! sőt, láttunk hortobágyi betyár gesztenye páleszt is. no ez több, mint érdekesen hangzott. ennek ellenére kihagytuk. helyette inkább a klasszikus gyümölcsöket kortyolgattuk.

fura, hogy csili nem osztotta a nézetem, miszerint érdemes kicsit az embernek a szájában tartani a nedűt, hogy kiélvezhesse annak zamatait. úgy látszik, én vagyok a nagyobb alkoholista pálinkaszakértő.

nálam talán csak maylo kutyus a derék négylábú volt nagyobb ínyenc. előbb a sült malacnál kápráztatta el a nagyérdeműt azzal, hogy percekig két lábon egyensúlyozva leste a jobblétre szenderült állatot. (megjegyzem tényleg nem volt rossz illata!) majd megállapította, melyik pálinka a legfinomabb. képet sajnos csak az utóbbiről sikerült csinálni, mivel az első produkciónál fennállt a veszélye, hogy kiömlik a kezemben lévő gyümilé!