rettenetesen izgalmas is lehetett volna a tegnapi meccsem, de nem volt az. a város egyik legkisebb termében volt szerencsém (sorban a második) játékvezetőnek lennem. a terem mellesleg egykoron templomként (sic!) üzemelt! a bajnokság adott csoportjának utolsó helyén szerénykedő csapat fogadta a kettővel előtte állót. meglepetésre a hazaiak behúzták az első játszmát, majd hasonlóképpen a következőt. ha a röplabdát két nyert szettre játszanák, akkor nem is lenne miről beszélni, menten is volna a dolgomra (erről később). ám háromszor kell hamarabb elérni a 25 pontot (két pont különbség, stb), így némileg bonyolultabbá vélt a mérkőzés. a vendég sörgőkígyók ugyanis megemberelték magukat, így a kandó elbukta a harmadik felvonást, méghozzá igen csúfosan, mindössze kilenc egységet gyüjtögetve.
itt be is következett az amerikai filmrendezők által oly' gyakran felhasznált klisé. az elején botladozó feltámadt és győzedelmeskedett. természetesen úgy, hogy a negyedik játszmában már megint majdnem oda lett a meccs, de végül sikerült... kellett persze egy-két szerencsétlen húzás is a kandótól. mint például a döntő játszmában, 8-7-es vezetésnél a térfélcsere után illene tudni, ki hol állt a háló másik oldalán. mert így sikeresen elkövették azt a hibát, hogy a nagy fejetlenségben úgy nyitottak, hogy fogalmuk sem volt, kinek hol a helye. el is úszott két-három pont, mire tisztességesen összeszedték magukat, és ez a meccsbe is került.
így aztán a virágáruskislány első hivatalos mérkőzésére (játékvezetőként) már nem értem oda. csak mikor már vége volt. viszont volt szerencsém szakértő véleményt hallani működéséről, és megnyugodtam, ügyes tanítvány volt. ma azért megnézem, hogy boldogul.
