ez van

soha nem szeretnék hajlék és munka nélkül tengődővé válni. egyrészt, mert nem jó, másrészt, mert ma már ezt a "szakmát" is lejáratták. ma tíz munkanélkülire szerintem minimum nyolc állás jutna. csak hát azt el kellene végezni. és van egyszerűbb mód is a megélhetésre. nyilván, most rengeteg buzgó aktivista ellenséget szereztem (ha eljut hozzájuk a posztom) de nem érdekel. méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy bizony én is voltam munkanélküli. és a persze, fiatalon, erősen egészségesen, etcetera kifogást is hallani vélem már most, de tudom, hogy ez is csak kifogás. szóval voltam én munka nélkül. elfogadthatóan fizető és kényelmes, kultúrált munkahelyem megszűnt és előttem állt a lehetőség, hogy új területeken bontakoztathassam ki tudásom. (mindez már ráadásul kétszer is) én pedig keresni kezdtem. válogattam, mert válogathattam szerencsére. de, hogy ne az állam által adható szegényes kenyeret kelljen fogyasztanom, az átmeneti időszakot sem töltöttem tétlenül. mindaddig, míg nem találtam megfelelő állást, dolgoztam más területen. olyanon, amihez sem gyakorlatom, sem képzettésgem nem volt. igaz, nem is kellett. és bizony ilyen munkát rengeteget lehet találni. vagyis, aki nagyon akar, az jó eséllyel talál munkát magának. igaz, esetleg keményen kell fogni a kőműveskanalat, vagy fúrni a falat, húzni a kábelt, mint tettem én. esetleg pakolni az üzletek polcait, vagy bármi mást, de munka azért van. erős a gyanúm, hogy a segélyekért sorban álló, megállóban kéregető emberek java akár dolgozhatna is. ha akarna.

és hogy honnan jutott ez most eszembe? hát onnan, hogy tegnap mérkőzésre igyekezvén egy szaglószervemet erősen próbára tévő "úr" jelent meg a villamosmegállóban. nem csontsovány öregember volt, hanem kissé testes 30-40 közötti. egy darabig sasolt, majd egy fiatal lányt szemelt ki mellettem. megközelítette és hosszas monológba kezdett. idővel felpillantva az újságomból figyelni kezdtem, hogy esetleg hős lovagként felmutassam az embernek a táskámban lapuló piroslapok egyikét. emberünk, szegény, szerencsétlen, munka- és hajlék nélküli éhező volt. saját elmondása szerint. fiatal hölgy szereplőnk pedig talpraesett. mikor a "kajárakénenémiapró!" varázsige elhangzott, a leányzó mosolygott, és visszakérdezett: "éhes vagy?" majd a választ nem megvárva táskájába nyúlt és előkotort egy szendvicset. "tessék, jó étvágyat! én csináltam és nekem elég egy is!" emberünk rémült arccal vette el, hosszas várakozás után, talán azt is állíthatjuk, hebegett valami köszönöm félét, bár ezt inkább csak szerettük volna hallani. aztán kénytelen-kelletlen elfordult a lánytól. pont felém és láttam az arcán az undort. idegesen tépkedte az alufóliát és csapdosta a földhöz. (talán a kukáig elvihette volna, hisz szabadideje rengeteg van. míg tovább vártunk a villamosra, immár a lánnyal csevegve, láttuk emberünket, aki még mindig az egész szenyával a kezében vissza-visszafordul, hátha már távoztunk...

és ha tévednék, és ez lenne a kisebbség, akkor majd boldogan kérek bocsánatot a megbántottaktól, és töprengek akár e fórumon, akár máshol, hogy miként lehetne segíteni a problémán. még, ha csak egy apró vélemény is vagyok.

***

ezek után már csak hab volt a tortán, hogy a csillebérci úttőrőtáborban rendezendő két meccsemből a második elmaradt. délután/este pedig a champs sport-pub egyik boxában mámultuk a sportközvetítéseket, úgyhogy jó volt a múlt hét legvége. határozottan jó.