eltelt. mozgalmas volt és kissé talán fárasztó. már a péntek is elég túlzsúfolt lett. munka után haza. eddig teljesen szokványos nap. aztán le táncra, még egy utolsó (?) próbára. nagyszerű volt, igazán élveztem. de meglehetős békével telt. semmi lázadás, vagy indulat. juanes, a borg kapus csak csendben tette a dolgát. és az ellenforradalmárok is kedvesek és nyájasak voltak vele. ezen picit el is gondolkodtam, de nem fordítottam túl sok figyelmet az esetre, mert jobb, ha béke van, minek azt elrontani. egyenesen táncról mentem kedves barátomhoz, hogy menjünk rúgni a labdát. ott kellően elfárdtam, ami jó, mert ezért csináljuk. és még csak tíz óra volt. otthon gyors fürdés, és fél tizenkettőkor már ismét autóban ültünk és robogtunk a mozi felé. ocean's thirteen, éjféli előadás. már a reklámok alatt éreztem, hogy nagyon fáj a hátam és rettenetes álmosság kezd elhatalmasodni felettem. egyik sem múlt el a film alatt, úgyhogy vannak jelenetek, amiket sűrű homály fed. hazafelé még jót beszélgettünk a kocsiban. kiderült (ami azért eddig sem volt nagy titok), hogy a fő ellenállót ez a három ember, akivel moziban voltam, pont ugyanúgy ítéli meg, mint én. ez mondjuk jót tett az egómnak, ami az utóbbi időben már nem olyan nagyon túlfejlett, mint régebben. tehát, nem vagyok én olyan nagyon hülye! végül olyan három óra után egy kicsivel léptem be a lakásba. nem volt gond az elalvással. olyannyira nem, hogy a szombat délelőttöt teljes egészében ágyban töltöttem. igaz, nem aludtam végig, mert néztem az atlétikai vébét, meg 24-et is. de így is volt némi lelkiismeret-furdalásom az eltékozolt délelőtt miatt.

délután aztán úgy döntöttem, itt a cselekvés ideje. és régi elhatározásomat megvalósítva újra eljárok futni. nem állíthatom, hogy soha ilyen jól nem ment, de végülis nem volt vészes. gyalog mentem ki az újpesti szigetre, ami kb másfél kilóméter lehet, majd 20 perc futás. gondoltam így elsőre nem kell nekem több. aztán séta hazafelé, meg még újabb futás, mert éreztem magamban erőt. végül tíz emelet felfelé gyalog, ami szintén ment kocogva. ha a hátam nem fájna, akkor azt mondanám, rendkívül fitt vagyok. meg is érdemeltem az ebédet, így kissé későn, de kellően éhesen. no és természetesen a fürdést. hosszú kiadós ázás a kádban. mikor aztán végeztem, akkor láttam, hogy lassacskán készülődnöm kellene, mert ugye zsu szülinapjának megünneplése van! no azért még elég lassacskán, úgyhogy elfoglaltam magam. és ekkor csörrent meg a telefon. a vasárnapi fellépés... bizony ez érdekes volt. mert az hívott, aki a sörtáncos fellépésünket intézte (volna). mondott pár dolgot. például, hogy kint voltak a városnapokon és megnézték a helyszínt. na - gondoltam - ez frankó, mert arról volt szó, hívnak, ha mennek. legyek én is "barátok közt". nem hívtak csak utólag. mondjuk nem is hiszem, hogy mentem volna, de ez nem változtat az elven. továbbléptem és hallgattam az infókat. próba. lehet ott kint, mert van hely, meg a színpad is sokat üres. gyorsan megemlítettem, hogy a színpadon nem próbálunk, mert ott leszenk emberek, és nem szeretném, ha ott bohockodnánk, hogy aztán előadjuk ugyanazt fellépés címén, mondjuk fél órával később. jó-jó, de ott van még más hely is. majd a megoldás is elhangzott. kedves táncpartnerem kihozza a laptopját (enyémet már kérni se merték) és akkor arról szól a zene és próbálunk. valamikor napközben, mert ők részt vesznek a sportrendezvényeken és két meccs között. persze, mondtam én. mindenki kirohan és ott tölti a fél napját a próba miatt, csak mert ők nem tudnak a fellépés előtt fél órával jönni a saját kis programjuk miatt. nos ekkor már csak kissé sértődött hangú válasz érkezett (legalábbis azt gondoltam róla), miszerint akkor legyen előtte, de a részleteket én beszéljem meg a brigivel, és értesítsük őket. fel is vettem a kapcsolatot a brigivel. finoman szólva sem rajongott az ötletért, hogy kihozza a laptopját a dzsungelbe. és nem hajlandó napközben megjelenni a helyszínen. nos ekkor kiadtam a kezemből a dolgokat. immár sokadszor. és közöltem, hogy majd értesítsen valaki, mert bulizni mentem. brigi is. na azért a dolgok haladtak és kaptam is üzenetet, hogy próba nem lesz. de negyed négykor találkozunk kint. (fellépés négykor)

innentől a bulira koncentráltam. első hely ivós-dumálgatós. én meg még ettem is. tehát nagyon rendben volt. négy lány, némi ital és egy tányér csilis csirke társaságában nem is lehetett rossz. aztán menjünk tovább. én támogattam, de ide már "csak" két lánnyal mentem. na de hova is!? pont oda, ahol az exem is épp bulizott. meg az általam "nagyon sokar tartott" barátnője. és természetesen az új pasija is. na ez remek, gondoltam, de nem hagyom magam. rövid habozás után a buli mellett döntöttem. nem bántam meg. találkozás rövid volt. már az exékkel. egy puszi, új pasival kézfogás. szigorú, de vidámnak és gondtalannak tűnő tekintettel, normál hangon bemutatkozás. én nem üvöltök, hiába hangos a zene. mégiscsak feleseges erőkifejtés. ő persze emeli a hangját és vigyorogva kiabálja a nevét. jó voltam érzem. barátnőt meg "elfelejtettem" észrevenni. vissza a saját társaságomhoz és vidámság reggelig. érdekes volt, mikor a pulthoz mentem, hogy a szervezetünk folyadékutánpótlásáról gondoskodjak. lányok boroztak, tehát én is, de szükségét éreztem valami másnak is. kérdezem a pultoslányt, milyen röviddel (konkrétan pálesszel tud szolgálni) márkanév elhangzott, én meg rávágtam, hogy akkor abból málna legyen. lány, ha lehet még nagyobb mosolyt enged meg. (jelzem jól állt neki!) közli, hogy remek választás, de feltétele van, hogy hozzájussak. egy, magamnak kérem. ok! kettő ott helyben fogyasztom. ez is ok! három, ő is iszik velem! hoppá! pláne rendben. így együtt ittunk. később ezt meg is ismételtük.

szóval jó buli volt. dokkolás a honos állomáson 5 körül, vagyis még egy délelőtt a lustulásé. már tényleg szégyellem magam! (ha másért nem, ezért a pokolra jutok)
persze nem volt éppen kikapcsolódás a vasárnap délelőtt. először kilenckor csörgött a telefon. kérdés az volt, mikor érek ki a városnapokra. én kissé álmosan közöltem, hogy negyed négykor. (a tánc megszervezésében jeleskedő hölgy keresett, akik ugye sportoltak. oda vártak engem is. csak épp játékvezetni.) ez nem volt jó válasz, mert megpróbált meggyőzni, hogy mégis mennem kéne. én meg rezignált hangon közöltem, hogy ötkor értem haza, most keltem, de most is csak ideiglenesen. ha magamhoz térek, megyek. persze nem tértem. egy órával később a táncpartnerem sms-e érkezett, arról, hogy akkor nincsen próba és három-negyed négy a találkozó ideje. tévé-alvás-evés körforgásba keveredtem.

délután erőt vettem magamon és összekészítettem a cuccom, kilátogattam a helyszínre. a megbeszélt időpont után néhány perccel érkeztem. elsőként. ez nem vidított fel különösebben. aztán lassan szálingózni kezdtünk. és fél órával a találkozó után mind ott voltunk. fel tettem a kérdést, hogy vajon ki hozott sört, ami szerves kelléke a fellépésnek. konkrétan a koregoráfia e köré épül. (nem véletlenül. én csináltam.) nos a szervezést magán cipelő hölgy nem. és fogalma sincs ki hozza. (előző nap ugyanez a beszélgetés zajlott a zenéről is.) nos vettünk. illetve vettek, mert én nem voltam hajlandó áldozni rá. ezzel a sokadik csatát is megnyertem.

öltözés. közben kiderült, hogy négykor bizonyosan nem kezdünk, mert még valami zenekar megy a színpadra. akkor próba. hátul a sátor mögött a fűben. siker, jók leszünk. zenekar fél órát volt fent. jön egy nyugdíjas énekkar. hááát, már háromnegyed órája szerepelnönk kellene, tehát ez rossz vicc. pláne, mikor még egy másik nyugíjas csoport is érkezik. közben a tánctanárunkat zaklattuk, hogy ugyan tegyen már valamit, mert lassan a második fellépésnél kéne tartani. semmi. azért csak sorra kerültünk. de mielőtt cselekednénk, menjen fel a csapat vezetője veszélgetni a konferálós nénivel. mindenki rám néz. hát jó, megyek (háborút nyertem!!!!) míg a színpad átalakítása zajlik, miniinterjú velem, a táncról. ki, hogy miért alkotta ezt, ami jön, kik szerepelnek, stb. rendkívül frappánsan kihagytam a tánctanárunkat a történetből. sőt, az egyesületet is. arra a kérdésre pedig, hogy ki alkotta meg, egyértelműen saját megemet kellett, hogy megjelöljem, de nem így egyszerűen. a válasz úgy hangzott, közös alkotás, mire - ahogy vártam - visszakérdez, hogy ez ennyire jó csapat, hogy így működik. na ekkor bevittem a kegyelemdöfést. hát ez úgy megy, hogy mindenki mond valamit, majd az lesz, amit én akarok. tömeg nevetett, a többiek meg nem szóltak semmit. fellépés meg sikeres volt, és kezdtek a hullámok is csitulni. úgy tűnt, minden visszaáll a rendes kerékvágásba. még meg is említették, mennyire jó volt a rögtönzött interjúm. (ezt elismerésnek vettem részükről és békültem magamban.) jöhetett a keringő. na azért itt is votak gondok. csúszás, rosszul összerakott tánctér. (amit egyesek szerint magunknak kellett volna megjavítanunk, szerintem meg nem.) persze a fellépésen ráléptem a cipőfűzőmre és akkorát estem majdnem, hogy csak na. mindezt az első percben a kilencből. aztán ott bukdácsoltam. szerintem elég szar volt, de mindenki dícsért, és nem akartam én senkit meggyőzni arról, hogy csak csetlettem botlottam, úgyhogy elfogadtam, hogy jó volt.

nem volt más hátra, mint az utolsó fellépés. a spontán táncolgatás. nemsokkal előtte a párom szólt, hogy hazaugrik átöltözni, mert fázik. legyen, csak siessen, mert lassan kezdés! illetve, akkor már kezdenünk kellett volna, csak csúszás volt. persze, hiszen két percre lakik, nem lesz gond. természetesen nem ért vissza fél óra alatt sem. így elkezdték nélkülünk. nem volt gond, mert ez nélkülünk éppúgy lezajlott, mint velünk, csak épp én szívesebben lettem volna otthon. így meg egy órát ácsorogtam a keringő után, hogy a fellépésből ne legyen semmi. nem esett annyira jól. de elfogadom, hogy valami oka volt a késésnek, előfordul. még az okokat sem kell megmagyarázni. asszem egy bocs elég lett volna. na ez nem hangzott el. megjött. közöltem, hogy erről lemaradtunk, és már a tömeg miatt hobbiból sem hiszem, hogy tudnánk táncolni, akár haza is mehetnénk. jó - hangzott a válasz, majd mondta, hogy megkeresi anyukáját. hmm, legyen. és vártam. nem jött. utána mentem. vidáman beszélgetett, nos ekkor közöltem, hogy ezt talán nem így kellett volna, mert én rá várok. azzal otthagytam és irány haza. később még beszéltünk telefonon. legalább azt mondta, igazam van. ez is valami.

de ezen a fellépés-adagon legalább túl vagyunk. én imádok táncolni és fellépni is. de csak akkor, ha ez nem teher. márpedig ez esetben az volt. elég sok feszültséget okozott. ez persze nem csak és kizárólag mások hibája. tudom, hogy én viseltem  /viselem nehezebben ezeket a dolgokat, amik talán apróságok és bosszantóak csupán, de azt hiszem, nem lehet elvárás, hogy akár én, akár más mindig, mindent lenyeljen. általában nem csiálok gondot ezekből. rendszerint elég sok energiát áldozok arra, hogy ez a társaság együtt legyen, hogy a tánc haladjon, hogy mindenkit megbékítsek. most nem. és ez nem tetszett másoknak. de sajnos nem az az időszak van, mikor fontosabb mások véleménye. gondolom lassan elmúlik ez is. és minden megy úgy, mint régen. nem haragszom én senkire. akkor sem, ha hibázik, akkor sem, ha nem teszi, amit szerintem kellene. csak más is fogadja el, ha nem vagyok a topon. ne baszogasson, hanem segítsen továbblendülni. vagy legalább, hagyjon lehiggadni és addig tűrje el, hogy ilyen vagyok. szerintem a barátoknak így kell működni. szerintem.