huszonöt centi sültkolbász, egy fasírt, két szelet kenyér, némi savanyú. megreggeliztem. királyi lakoma volt. és ez jelentősen javított az általános hangulatomon. de rám is fért. amúgy sem vagyok épp kicsattanóan jó formában, most még az allergiám is itt van. na eközben meg még talán meg is fáztam, de ezt nehéz megítélni ilyenkor. lényeg, néha mintha nagyobb testhővel bírnék, mint 36,6 celzius. és a hátam kegyetlenül fáj. az utóbbi időben amúgy is elő-elő fordul, de most nem egészen ott, ahol szokott. mintha valami gerincbajom lenne. de valószínű, hogy csak a monitorbámulás teszi. midegy, szar és kész. na és arról már ne is tegyünk említést, hogy este egy remek próba elé nézünk. alig várom! [kezével pisztolyt formáz és a halántékához emeli] de az élteti bennem a reményt, hogy utána focizunk. mondjuk bent a ketrecben, de mozgunk és az jó. no és azután! azután bálintékkal mozi. asszem az ósönztvelv szörtín (bocsánat) lesz a műsor, de mindegy is. tehát végre mozi! (bár hol van ez a fűrészhez...ugye megyünk pidi?) aztán ott a holnapi nap. zsu barátommal (szándékosan barát és nem barátnő, nehogy valaki mást képzeljen, mint a valóság) fogunk találkozni. meg két ifjú kori pajtásnője is jön. a híres "három grácia", ahogy hívtuk őket, mikor tizenéves kislányként megjelentek táncon. így együtt. ennek is lassan egy évtizede. aztán szép lassan zsu a legjobb barátom lett. és most végre megint sikerült összehozni egy beülős iszogatós dumálgatós estét. igaz, most nem kettesben, de meg van annak az oka! és így legalább nem lesz olyan csúnya vége, mint mikor kettesben megyünk...
ezt el is kell mesélnem! egyszer, épp valamelyikünk valami lelki zűrrel küzdött, és ennek apropóján beszélnünk kellett. ez leggyakrabban úgy zajlik, hogy az éjszaka közepén felhívjuk egymást. találkoztunk, dumáltunk. valamit javult a helyzet. és a végén megegyeztünk, hogy ismét csak sűrűbben kéne összefutnunk. (ezt minden hasonló esetben megbeszéljük, és viszonylag hamar el is csendesedik ez a lelkesedés. viszont ez nem befolyásolja örök barátságunkat.) össze is futottunk néhány hét múlva ismét. jó hangulatú kocsmázás lett belőle. olyan jó, hogy mikor a második üveg mézes barackot bontották kettőnknek, akkor mondtuk a pultoslánynak, hogy ugyan hagyja már azt az asztalon, mert akkor neki sem kell sétálni annyit. elfogyott az is. szóval holnap találkozunk.
a jó főnökként néha adok a látszatra és a munka látványos részéből is kiveszem a részem. na ma már nagyon jó voltam. úgy összekoszoltam magam, hogy csak na. először is személyesen hordtam az egyik beosztottnak a munkát. gondosan ügyelve, hogy ne unatkozzon. ő egy olyan ember, aki amúgy sem könnyű természetű, de néha tényleg elveti a sulykot. tegnap például addig-addig viccelődött azon, hogy nekem még kitámasztó kellene a biciklimre, míg elveszítettem a türelmem. de mivel vége felé, nem volt jelentősége. azonban ő nem felejtett. ott folytatta ma, ahol tegnap abbahagyta. nos - mondom - akkor legyen. hát nem unatkozott ma. persze ez nem szép dolog, de nem csak nekem szokott gondom lenni vele, hanem a kollégáinak is, ami már nagyobb gond. ezen kívül ma targoncára pattantam, mert mozgatni kellett ezt-azt, és nem volt nálam alkalmasabb személy a feladatra megfelelő közelségben. a végére olyan koszos voltam, mint egy disznó. ez persze nem baj, és nem meglepő, ha az ember egy gyárban dolgozik. a baj inkább az volt, hogy a látványosnak kevésbé nevezhető, de főnökeink szerint elengedhetetlen papírmunka nem nagyon haladt. ilyen nagyon jól telt a munkaidőm. de szerencsére ez már történelem. most itthon ülök képeket rakosgatok egy bemutató videóba írom a blogom és nézem a 24-et. jack bauer elég nagy szarban van éppen. ja és táplálkozom is közben. ez egészen pihentető így. szerintem, ha csak egy dolgot csinálnék, akkor már unatkoznék.
gondoltam, megemlítem, milyen csúnyán kikapott a honvéd, de ez már említést sem érdemel...
