az utóbbi időben nehezen tűrök bizonyos dolgokat. illetve ez így nem teljesen igaz. mindent nehezebben tűrök. ez nyilván nem éppen öröm a környezetemnek, de nem direkt csinálom. a mai táncpróbára érkezve kiderült, még semmi nem történt. háromnegyed órája ment a próba. elég ügyetlen mozdulatokat is láttam. persze mindenki hibázik, de ez engem most nagyon zavar. nem alakul jól ez a fellépés. és én ezt nem akarom. főként mostani idegbeteg hangulaomban nem. de nincs mit tenni. nekem nincs türelmem elmagyarázni a gondjaimat, mások meg nem kíváncsiak a kirohanásaimra. patt. ma is tettem néhány észrevételt. éreztem én is, hogy a stílus nem épp európai, de nem volt tudatos. aztán jött a mi külön próbánk. addigra attól is elment a kedvem. főként, hogy délután megkaptam, nem kell nekem megoldani semmit, minden jó lesz úgy, ahogy van. hiába mondtam, hogy ne így legyen, akkor még türelmesen. próbáljanak nélkülem, ha már úgysem lesz teljes létszám, hiába volt még úgy tegnap. nem, én csak menjek és tegyem a dolgom. na elkezdtük és semmi kedvem em volt. egyszer lement, mondom: jó, vissza a kerongőhöz. nem újra. jó legyen. aztán ebbe belehibáztam és megyek, hogy újraindítsam a zenét. csodlkozó szempárok. mondom "előről". csak így. erre kissé szemrehányó tekintetek. én persze pont a táncpartneremét szúrtam ki elsőnek, ezért valóban kissé indulatosan közöltem: "előről, mert ÉN AZT MONDTAM!" elegem volt. nem jó, ha nem irányít senki, de ha valaki - történetesen én - akar valamit, akkor az nem jó. na erre kitört az őrület. párom bejelentette, hogy nem táncol. mondom, jó, menjünk haza. ekkor mindenki velem vitatkozik, hogy hogy beszélek, meg hisztis vagyok meg ilyenek. mondom, rendben, de nem én nem lépek fel, mit csináljak. nem merték azt mondani, kérjek bocsánatot, mert így szóltam a páromhoz. pedig ezt kellett volna mondaniuk. nem tudtam volna erre mit mondani, igazuk lett volna, de nem. ők csak vitatkoztak. aztán a párom azt mondta, rendben, táncol. mert velem szemben az volt az érv, mikor mondtam, hogy nincs kedvem az egészhez, hogy elvállaltuk, muszáj táncolni. hiába magyaráztam, hogy bár nincs kedvem, nem én mondtam, hogy itt a vége. na akkor próbáljunk, mondom én. nem lehet - mondják ők, mert az egyik srác hazament. rögtön fel is mentették, hogy ő szólt előre. ekkor már az az érv sem volt jó, hogy eddig sem voltunk meg, most egy ember már nem oszt nem szoroz. szóval elég. nem tudom, mit kellene tennem. nyilván feszült és ideges vagyok. sokkkal jobban, mint az elfogadható. de azért az sem rossz, hogy bármit mondok, bármennyire okos és hasznos dolgot, az nem jó. abban nem látja senki az igazságot, csak a stílust. hát ez számomra érthetetlen. jóéjt!