mozgalmas hétvégén vagyok túl. ha valami történt volna velem és nem emlékeznék az elmúlt 72 órára, akkor is tudnám, hogy nem unatkoztam a napokban. bár akkor nem tudom, mit tudnék és mit nem, de ebbe most ne menjünk bele. szóval itt ülök az irodában. izzadok, mert a gőzfűtés legalább negyven fokot okoz a légtérben. és próbálok csendben, minél kevesebb energiabefektetéssel vegetálni. mert a mai nap úgy érzem, nem az aktivitás napja lesz. (bár este focizni kell, de ezt a gondoloatot egy darabig száműzöm az agytekervényeimből. akkor foglalkozom vele, ha eljön az ideje.) pénteken elmentünk a ketrecbe focizni. elég jelentősen megizzadtam, ami nem baj. és életem talán legjobb formájában ontottam a gólokat, ami meg kimondottan jó. tényleg néha meglepődtem magamon. este nem volt gond az alvással ezek után. és akkor még nem tudtam, hogy milyen lesz a következő két nap.

szombaton erőműnap. immár harmadszor vágtam neki mint sípszájú. most azonban nem helyi erőkkel karöltva, hanem egy általam odacitált sportkollégával. elég volt neki annyit mondanom, rengeteg sör van ott, ahova megyünk. ez elég fizetség is volt. lementek a derbik. fejenként nyolc. viszonylagos nyugalomban. egy-két kisebb felhördülés volt néhány játékos részéről. de kezelhető volt teljes mértékben.  legrenitensebbekkel persze el kellett járni. a legérdekesebb talán az egyik utolsó csoportmeccs volt. előzmény, hogy az egyik szervező, aki épp játszott is. meccs előtt jelezte, hogy az élelem- és ital-ellátmány jegyre "kapható", a jegyek pedig nála vannak. mi becsületesen bevallottuk, hogy már kaptunk. e diskurzusra néhányan más csapatokból úgy reagáltak, hogy bizony itt most a sportikat meg akarták vásárolni! persze csak tréfa szinten. aztán mikor már szar volt a helyzet egy csapatnál, mert épp csúnya vereségnek néztek elébe, akkor már komolyabban is emlegették, hogy lehet, hogy nekik is sörjegyeket kellett volna felajánlani. na most egyrészt ugye egész nap lehetünk ott étlen-szomjan, tehát nem hiszem, hogy ez olyan nagy dolog. másrészről, a sörjegy kézpénzre váltva kb 150 magyar forint érték. mindegy. visszatérve a meccsre, az alapos verésre váró csapat idővel elveszítette türelmét. illetve csak néhányan. közűlük is leginkább egy úriember. amúgy is ő volt a team hangja. cserélt taktikát tervezett és szervezett. na ő csak mondta a magáét. egy pillanatban úgy véltem eljött a fegyelmezés ideje és sárga lap villant a kezemben. második félidő, továbbra sem találták a fonalat és továbbra is én bennem látták a vereség kizárólagos okozóját. emberünk mondja tovább. rendkívül szemtelen módon nem nekem, hanem a többiekhez intézi lelkesítő beszédét. ezzel leginkább magát akarja ilyenkor mentesíteni. hiszen, mikor a spori szankcionál, akkor egyszerű azt mondani, hogy nem is hozzá beszélt. jellemtelen. no de a monológja végén hozzám is szólt. egyetlen szót "ten-den-ci-ó-zu-san!" így, szépentagolva. ekkor ért véget számára a mérkőzés. de összességében jó buli volt. megittunk fejenként kilenc sört, ami sokat dobott a jókedven. meg táncoltam az ex-szel fenyőre. plusz fenyő egyik háttértáncosával. régi ismerős. és megdumáltuk, hogy találkoznunk kell. ezalatt válogatottunk legyőzte boszniát. hajrá! valamint bodrogi második lett a kronón a vueltán. mégnagyobb hajrá!

a szombati fáradalmakat valamelyest kipihenve vasárnap reggel újult erővel vágtam neki a kihívásoknak. az új, kőérbereki sportkomplexumban volt jelenésünk a piktor kupán. érdekes dolog ez, mert pénteken szólt valaki, hogy itt ez a rendezvény. persze semmi részlet. kapus kellene. megyek. vasárnap reggel a helyszínene derült ki, hogy mi is ez pontosan. festékes cégek közös családi/sportnapja. semmi nevezést nem kellett fizetnünk. nem tudom, hogy ez így megy, vagy, aki hívott annak a cége fizette. ultramodern komplexum. volt minden ott, ingyen uszoda használat. ingyen kaja-pia. (kezdve a reggelivel) mindenféle sporteszköz, masszőr. nos mi ugye focizni érkeztünk. sikerült a melegítésen elrúgni a kisujjamat labdával. elég ügyetlenül nyúltam a lövésbe. be is dagadt. nem is mozog rendesen. vicces, mert most úgy iszok, mint a nemes urak. jobb kisujjamat peckesen eltartva a pohártól. mindenesetre ma ezzel ismét a kapuba kell állnom. meglátjuk, mi lesz. tegnap is úgy védtem a három meccset végig, hogy már megtörtént a baj. ráadásul a térdsebem is ismét vérzésnek indult. nem állíthatom, hogy ezek nem zavartak, de az biztos, hogy nem ezért szerepeltünk olyan gyatrán, mint ahogy az történt. szégyenletes teljesítmény volt. és nem is akarom kutatni, kinek a hibájából. ez csapatjáték. el is iszkolt mindenki haza. szinte mindenki. egyik sráccal maradtunk, hogy kipróbáljuk a rodeóbikát. épp indult a bajnokság, hát beneveztünk. nyert! hoppá...! majd szumózni is akartunk, ott is bajnokság. második lettem. kevésen múlt! sebaj, hisz csak játék. majd a hangszórók recsegték a nevünket (!), hogy kosárradobó verseny van. persze, mondom. én oda biztos nem neveztem. soha nem szerettem azt a spotot. mára már amúgy is a bögyömben vannak a kosarasok. és életemben nem dobtam háromszor kosárra szerintem. az is a középiskolai kötelező volt, és szerintem nem ment be. de itt annyira megkedveltek minket, hogy mennünk kellett. mégse kérethettük magunkat ennyi ember előtt sokáig. és mi történt? igen, igen. megnyertem!!! na ez ám a meglepetés. én lettem a streetball kupa győztese. így, mi ketten egy egy hatalmas kupával, oklevéllel és üveg sétáló jánossal tértünk haza a nap végén, ami amúgy elég gyatrának indult.

reggel már kevésbé voltam vidám, mikor megéreztem, hogy fáj:
- az ujjam
- a hátam
- mindkét vállam
- a térdem (jobb)
- és a sípcsontom (jobb)
- a combjaimban lévő görcsről nem is beszélve.

és jajj, megint kihagytam egy csomó mindent. tegnap stohl buci tűzvonalban volt. én megadtam neki az esélyt. nem mondom, hogy nem élt vele. nem történt semmi. így elég sokáig lehet húzni egy sorozatot. se történetben, se látványban nem jutottunk egyről a kettőre. de a fűrész II jó volt. jöhet a harmadik rész...