dilettáns cégvezetés, ügyetlen diákok és idétlen gergely pápa. nekik együtt köszönhető, hogy az újév hangulatot alig-alig érzem. évi nagy karbantartásunk a tél kellős közepére került (természetesen ez az elmúlt évek egyik legkeményebb tele, hogy az egész még haszontalanabb legyen). így szabadságra gondolni sem lehet december közepe óta. igaz, az áprilisban erővel kivetetett 15 nap miatt nem is nagyon lett volna mit kivenni. az ünnepek rendre hétvégére estek, így a hosszú hétvégék is elmaradtak. mivel pedig az "osztályom" nem jeleskedett a tánctanulásban, ma már egy szép hosszú munkanapon vagyok túl. pedig még pezsgőillat terjeng a lakásban.
reggel ugyanazok az arcok ugyanazokkal az idegesítő klisékkel. a lassan és unalmasan mindent részletesen ecsetelő embertől a szürcsölve kávéivón át, a dilettáns igazgatóig a hülye kérdéseivel. nagyon tudom unni a reggeli értekezleteket. tudom, hogy az első megszólaló gúnyos vigyorral meséli a problémáit, amik ha léteznek is, sokszor messze felnagyítottak. aztán az unalmasság csúcsa, mikor a második ember megrpóbálja az előző nap minden egyes részletét (vélt és valós eseményeket is!) elmesélni. ha az x beosztottjából egy meghúzott egy csavart, vagy meg kellett volna és ő azt állítja megtette, akkor azt tudni fogjuk. sőt a csavar szó vele kapcsolatban 6-8 alkalommal el is hangzik, mert a névmásokat nem ismeri emberünk. közben a kávéját olyan undorító módon szürcsöli, hogy arra kevesen képesek. utána cuppog is persze.
eközben a velem szemben ülő két ember közül az egyik majd elalszik. álmosan bólogatva unja az előadást. a másik fontoskodva bólogat mindenhez, jobb napjain bele-belekérdez a rövid előadásokba, mint jó főnök. kár, hogy valójában egy buta nihil. a cég pénzén mintegy tíz éve jár főiskolára. bámilyen pillanatban képes tanulmányi szabadságon lenni, iritálva ezzel mindenkit.
és a diri. teljes tudatlanságban, áltudományos vagy tudománytalan szavakat véletlenszerűen szajkózva. és szigort imitálva próbál érvényesülni. lassan mindenki a szemébe nevetve mond neki ellent, de ő ezt fel sem veszi.
háromnegyed óra értelmetlen értekezés után aztán folytatódhat az el sem kezdett munka. olykor lehetetlen feladatokkal, olykor értelmetlen munkával. fontos a látszat. dolgozunk.
vége. hurrá rohanhatok tovább, hogy egy órával később már olyanoknak tanítsak táncot, akik nem egyszerűen alkalmatlanok rá, de még csak nem is érdekli őket. az üvöltve kipréselt mondatomat végigbambulva felteszenk egy kérdést. pont azt kérdezik, amit az elmúlt másodpercekben fröcsögtem az arcukba. vajon tényleg nem értették? vagy a kérdezés iránti vágy volt oly' erős, hogy nem is koncentrált másra, el sem jutott az agyáig a mondanivalóm? nem baj, mert sikeres megértés esetén is képtelenek néha egy egyszerű lépést megtenni.
és még csak hétfő van. BUÉK!
