ennek a posztnak már meg kellett volna jelennie, de ha az első lazac után megjelenik, akkor nagy a labukás veszélye. így a második utánra időzítettem, cserébe képek is lesznek benne, ami sokkal jobb, mintha nem lennének!

tök állat, hogy már megtöltöttem pár sort, pedig még semmit nem írtam. politikusi erények ezek! (szmájli helye) szóval a lényegre térve. szeretem a halakat. a lazacot például különösképpen. ám még sosem készítettem. most azonban megvolt az elhatározás, és az elhatározást tett, mi több, tettek követték!

nagyban elősegítette az elhatározást, hogy nikim születésnapos lett kedden. hétfőn bevásárlás és próba. mert azért az ember nem csap csak úgy bele a lazacba. főként, ha lusta, hogy kutasson azután, hogy miként készül a lazac. (tudom, lazacmama és lazacpapa...) szóval hétfőn egy kisebb adagból elkészült az első vacsora. simán vajon, sóval, borssal, citrommal. mellé paprikakrém és cukkínitallérok.

jó lett, mondtam is magamnak, hogy a mai vacsorára 10 pontot adnék! a jó vacsi mellé a társaság is remek volt. egyedül voltam! nos, másnap ezen felbuzdulva már kicsit messzebbre mentem. a lazac szinte ugyanaz, de spenótos palacsintán és fehérboros gombamártással készült a táplálék. azon túl, hogy megmaradtunk, immár nem csak magamnak dícsértem a főzőtudományomat, hanem az ünnepelt is elégedett volt. legalábbis ezt mondta. aztán ezt később is mondta, de annak a részleteit most nem írnám le...