péntek délután "kicsengettek" a munkából. nem telt négy tizedmásodpercbe sem, hogy annyira megfeledkezzek a munkáról, mint olyanról, hogy az ss a moszad és a kínaiak sem szedtek volna ki belőlem semmit ezzel kapcsolatban. még az előttem lévő gyárról sem tudtam, hogy micsoda. de még azt sem, hogy hol van és, mi közöm hozzá! elkezdtem erősen koncentrálni a pihenésre. nemsokkal később felvett a csapatszállító jármű. ebben 2 fő ember tartózkodott, csilim és én, valamint egy fő kutya, maylo. irány haza. aztán vásárlás és horány. ott pedig béke és csand. nem! CSEND! így jobb. nem olyan nyomasztó csend, hogy a légyfing dobhártyarepesztő zajnak hangzik. olyan madárcsicsergős, enyheszellősusogós, fűnövéshangos csend. legjobb a madárcsivit.

szombat reggel fűnyírás, kajakészítés és haverokvárás. a kaja alatt ne gondoljon senki kis mennyiségű husikra és zöldségekre és salátákra és egyebekre, hanem komoly hadiipari mennyiségre. annyira, amennyit egy fejlődő ország lakossága fogyaszt egy átlagos gazdasági évben. csilim isteni salátáival kettő hűtő volt rogyásig. mert víz az nincs a telken, csak kútból, viszont két hűtő, mikró és internek (mobil) az bármikor.

sokhaveros, sokatzabálós, party-hangulatos, sokáigtartós szombat után jövé a vasárnap. már csak egyetlen pajtás-házaspárral és hozzájuk erősen kapcsolható kisméretű emberrel. még további zabálással és tóbanfürdéssel.

kell-e mondanom, hogy jó volt? ugyehogy?