ez egy ilyen hétvége. ma már a harmadik poszt. voltam meccsen. hogy is fogalmazzak. furcsa volt. szépen kiballagtam a mérkőzésre. viszonylag időben érkeztem, eddig minden rendben is volt. aztán eljutottunk a kezdésig, még mindig viszonylag megszokott medrükben folytak az események. leszámítva, hogy idős kollégám kettő alkalommal mutatta be az unokáját, akit magával hozott, mert ő majd olyan ügyesen kezeli az eredményjelzőt. majd felmerült a kérdés, vajon ki fogja vezetni a jegyzőkönyvet. egy elég szerencsétlen külsejű fiatalember ücsörgött ott nagy magányában, hát rá esett a választás. idős kollégám érdeklődésére elmondta a kolléga, hogy bizony még sosem csinált ilyet. gondoltam magamban, mindent el kell kezdeni egyszer, meg amúgy is csak "x"-eket kell rakosgatni egymás alá, nagy baj nem lehet. na ebben azért tévedtem egy kicsit. becsléseim szerint ekkor kettő volt a mérkőzés idejére eső pihenőidőmre leselkedő veszélyforások száma. később kiderült, nem ez a legnagyobb gond.
elkezdődött az összecsapás. mindjárt az első pontnál kiderült, kedves öreg játékvezetőtársam még sok bosszúságot okozhat. én ott ácsorgok a helyemen és vidáman befújom a papíron gyengébb csapat játékosának hibáját, miszerint által nyúlt a háló felett, mikor erre éppen nem volt semmi szükség, mi több, szabálytalan volt. nem jó egy ilyen ítélet az elejére, mert inkább érezzék, hogy a spori velük (is) van, mert úgyis a másik csapat az erősebb. nagyobb akkor a béke. de ha így alakult, hát legyen. rekeszizom megfeszül, levegő áramlik kifelé, át a sípon, füttyszó harsan és be is mutatom a hibát. a hibázó játékos finoman érdeklődik, hogy mégis milyen indíttatásból tettem amit tettem. kedves sporttársam úgy érzi, koránál fogva mindenképpen kötelessége felvilágosítást adni, mejd el is mondja, bizony a lány, mint hátsó soros, nem teszi jól, ha a hálónál ugrálva csapkod a lasztiba. erre a lány mindjárt szükségét érezte, hogy megjegyezze, ő bizony első soros. sőt! legelső! (na ilyen nincsen ám, csak viccnek szántam) túlléptünk a problémán, de mindjárt nem voltam túl népszerű. később még volt olyan is, mikor is egyik játékos igen messzire átruccant a háló túloldalára. ez nem olyan szabályos, ezért gondoltam, ha kedves öreg kollégám nem sípol, akkor majd én. megtettem, mire ő egy amolyan megerősítő sípszót szintén elengedett. és legnagyobb meglepetésemre be is mutatta, hogy egy csúnya hálóérintést fújtunk itt le hihetetlen összhangben. hát nem, ellenben megint engem gondolt mindenki a leghülyébbnek a teremben. főleg, mert még meg is magyarázta az edzőnek a történteket. mivel később még felesleges sípszó és érthetetlen karjelek kombójával is sikerült hülyét csinálnia belőlem, vártam a gyors befejezést, mert éreztem, hogy az öreg T bácsi minden egyes segítségével egyre kínosabb szituációba keveredek, és a végén örülhetek, ha nem leszek közellenség a két csapat szemében. szerencsére viszonylag hamar végeztünk, így boldogan jöhettem el a tetthelyről, miután az öreg természetesen még egy alkalommal bemutatta a kisunokáját.
emericus - vasas 1:3
