ha az egésuségi állapotomat egy tízes skálán mérjük, ahol a tíz a makkmarci féle kicsattanó egészség, az egy pedig a halálközeli élmény, akkor a múlt heti állapotomat 8,7-9 közé tenném, de ebben már a fáradtság is benne van. az ehetit pedig egyelőre 3-3,5-re saccolnám. a múlt héten betegállományban voltam. most dolgozom. most persze értelmes ember azonnal gyököt von az értékekből, mondván szellemileg semmiképpen nem lehetek egészséges. pedig de. (vagy tényleg nem?)

lényeg, hogy múlt héten volt a nagy szalagavató hét, tehát otthon kellett maradnom. pontosabban nem volt időm dolgozni jönni. pontosan tíz próba és három szalagavató volt a menü. közben egy rövid - egy óra ötven perces - röpimeccsel. és bár az egyik táncomróllemaradtam a rohadtmocskostetves békávé miatt, összességében jól zártam a hetet. mindenhol mindenki elégedett volt. és a főműnek tekinthető (legalábbis nagyságában) keringő után nem győztük beseperni az elismeréseket. ez leginkább azért is esett jól, mert a próbák alatt többen is károgtak a tanárok közül, mondván, ez itt, meg az ott garantáltan nem lesz jó, tuti belebukunk, ha nem változtatunk rajta. mi a helgával kitartottunk és nekiünk lett igazunk. természetesen! úgyhogy a 42 (!) pár szépen elvolt az amúgy halál nehéz zenére, és mindenki örvendezett. a dícséretek között meg kell jegyeznem, hogy többen az általam tanított osztálytáncot említették a legjobbként a suliban. és bár némi elfogultság is lehetett bennük, azért nyilván nem lehetett rossz. és mivel volt vagy nyolc osztály, ez sem kis dolog. persze hozzá kell tenni, hogy ez utóbbinak a sikere hatalmas részben az osztályé, akik hajlandóak voltak (sőt, ők találták ki) mind barbie-nak öltözni. szoknya, paróka, rózsaszín felső, minden, ami kell. húsz fiúról van szó... de természetesen a másik két helyszínen is volt siker. és tudva, hogy a kertészek milyen rövid idő alatt tanulták be az egészet, valamint a táncsicsosok milyen kilátástalanul álltak az utolsó napokban előttük is le a kalappal. nem kis teljesítmény volt olyan szinten produkálni, ahogy tették.

aztán eljött a szombat és a diákolimpia ideje. öt kiba rettenetesen uncsi meccs. és mind én vezettem. valszeg ott szettem össze a megfázást. úgyhogy szót se többet eről.

most pedig ismét a munka frontján. na nem sokáig, mert a válság elért bennünket is. tehát szombattól, kábé egy hónap pihi. a cég elrendelte, hogy mindenki húzzon a rákba haza és vakargassa a micsodáját, míg a január vége el nem jő. cserébe szinte a teljes fizetésünket megkapjuk. ami azért nem rossz. csak ne lenne az a kellemetlen íze a dolognak, hogy mégiscsak válság miatt pihenünk, mi lesz, ha... de nem lesz. január végén beindul a nagyüzem és kezdhetjük visszasírni a pihenőt.

és akkor most a végére a legfontosabb! az elmúlt héten csilim ismét tizennyolc lett! kapott ajcsit, meg ilyenek. boldog szülinapot öreglány! (ezért ki fog nyírni!)