túlzás lenne azt állítani, hogy egész nap somos zoltán/ákos hangjának felcsendülését vártam, de mindenképpen volt bennem némi várakozás a mai válogatott meccsel kapcsolatban. persze tízmillió futballszakember országában illik is várni a válogatott megmérettetését. sajnos ma már azért az iménti mondat nem teljesen állja meg a helyét, de azért még mindig rengeteg ember tudná megmondani a frankót. bár én is meg tudnám! mert amennyiben az én forgatókönyvem szakértő és nyerő forgatókönyv lenne, akkor koemann kapitány komoly népszerűségre tenne szert átmeneti hazájában.
e forgatókönyv szerint a nedves svéd őszben az első negyed óra végén egy már lefutottnak tűnő magyar támadás után a visszafutó gera szerez labdát. pontosabban csak mintegy vaktában visszaküldi isaksson kapuja felé. a támadásba lendülő andersson kissé ügyetlenül avatkozik labdába és torgelle lecsap a labdára és a kapu felé viszi, majd a svéd hálóőr elhúzza a magyar lábát. gera értékesíti a büntetőt, immár a kiállítás után beállt cserekapusnak. a gólöröm után persze torgelle is megkapja a maga sárgáját, mert ez sajnos szinte kötelező elem a labdarúgásban, ha a mi sanyink játszik.
a hátrányban lévő svédek sajnos több, mint egyenrangú ellenfelek még így is. de meddő a mezőnyfölényük a 76. percig. ekkor torgelle buta szabálytalansága után tíz a tíz ellen vérszemet kapnak az éjszakiak. babos bravúrt bravúrra halmozva őrzi az előnyt, majd a nyolcvankilencedikben huszti szerez meg egy pontatlan passzt és vadócz-cal vezetik a kapuig a labdát. végül huszti az, aki tizennégyről ballal kilövi a rövid felsőt, beállítva a kettő nullás meglepetés végeredményt.
egészségemre!
