tegnap 8 fokban túlestem két meccsen. rögtön rövidujjúban és rövidnadrágban jelentem meg a helyszínen. este meg remek amerikai foci meccset néztem, pedig más programom kellett volna, hogy legyen, de sajnos nem jött össze. aztán ma egész napos esztergomi-párkányi kiruccanás és evés volt. de most ezeket nem is részletezném, mert egy ideje kicsit más jár a fejemben.
van nekem egy ismerősöm. illetve nevezzük inkább barátomnak. kettőnk kapcsolata több, mint érdekes, de ennek a részleteit most talán hagyjuk. furcsa, különc figura az illető, de talán pont ez, ami megfogott benne egykoron. pontosabban nem az, hogy furcsa, hanem az, hogy olyan, amilyen. nagyon érdekes és értékes embernek tartom. tehetséges és van egy olyan egyénisége, ami csak az övé. nem idomul, nem akar változtatni ezen, de ezt szeretem. sok mindent tudok róla, és sok minent nem. amit nem, azt azért nem, mert nem mondta, én pedig nem kérdeztem. alapvetően nehezen nyílik meg. viszont, ha valakinek van hozzá türelme - mert azt hiszem kell hozzá, és ezen nem fog megsértődni -, akkor nem akármilyen embert ismer meg. ahogy egyre jobban megismertem, egyre jobban megkedveltem. olyannyira, hogy ma már nagyon fontos része a hétköznapjaimnak az ő barátsága. tudom, hogy ő is kedvel engem, tehát a barátság szót bátran írhatom. van azonban egy kérdés, amiben nem tudunk dűlőre jutni. hogy mi ez, az nem fontos, lehetne ez bármi, nem ez a lényeg. (ráadásul nem hatalmazott fel, hogy ezt ideírjam, meg talán amúgy sem akarom, tehát nem teszem. mellesleg nem kizárt, hogy olvassa is majd e sorokat, és Ő tudni fogja, miről van szó.) a lényeg, hogy ebben a kérdésben nem nagyon lépünk előre, pedig nem lenne ez olyan nehéz dolog.
egyszerűen én türelmetlen vagyok kivárni a pillanatot, hogy haladhassunk, Ő pedig határozatlan. ebben nagyon különbözünk. én, ha valami elgondolkodtat, akkor átgondoom, döntök és igyekszem mihamarabb cselekedni. ez sajnos néha túl gyors másoknak. neki is. Ő hezitál, határozatlan, és bár tudja mit szeretne, nem határozza el magát. nos, mielőtt most bárki arra gondolna, hogy Őt hibáztatom, szólok, nem így van. tudom, miért, mi mindenért hezitál, és teljes mértékben megértem. ha nem lenne ilyen helyzetben, talán az sokkal többet jelntene Neki, mint nekem. pont ebben a kérdésben próbáltunk vona dűlőre jutni ismét, de nem sikerült.
és ennek okán ma kaptam egy sms-t. "csak bocsánatot szeretnék kérni, tudom, hogy most utálsz, vagy semmibe veszel..." NEM!!! nem így van! és nem hiszem azt sem, hogy bocsánatkéréssel tartozik. ha most Ő is hibázott, akkor sem. mert máskor meg én vagyok hibázok. tudjuk mindketten, hogy ezen nem fogunk egy perc alatt dűlőre jutni. viszont én abban is biztos vagyok, hogy ez a kettőnk viszonyát nem fogja gyökeresen megváltoztatni. az, hogy, hogy Ő olyan helyet foglal el az életemben, mint amilyet elfoglal, az nem egy-egy konkrét dolgon fog múlni. olyan szintet ért el a barátságunk, amiben néhány nagyon bizalmas dolgot is megoszt velem. olyan dolgokat, amiket egészen kevesekkel. és én is bármikor rábízom legféltettebb titkaimat is. ez utóbbi persze nem nagy szó, hiszen én elég könnyen megnyílok emberek előtt. részéről ez sokkal nagyobb dolog, amit, azt hiszem illik annyira megbecsülnöm, hogy nem "utálom" vagy "veszem semmibe" egy olyan dologért, ami türelemmel kezelhető. még akkor is így van, ha mindketten tudjuk rólam, hogy türelmetlen vagyok. de pont az ilyen barátságokért érdemes megküzdenünk saját rossz tulajdonságainkkal. és felülkerekedni esetleges bosszankodásainkon.
szóval, ha olvasod, üzenem, hogy Te pont ugyanaz vagy nekem, mint korábban. remélem, hogy Te sem gondolod másként!
