ha nem tudnám magamról, hogy kiválasztott, és mint ilyen nyilvánvalóan halhatatlan vagyok, izgultam volna egész munkaidő alatt. éjjel valami üzemzavar volt, ezért reggel, mint a felbojdult méhkas, úgy rohangált mindenki. természetesen én igyekeztem megőrizni a hidegvéremet. egyrészt soha nem voltam az az idegeskedő típus, másrészt azzal előrébb nem vagyunk, ha ész nélkül kapkodunk. és végül, de nem utolsó sorban, kiismertem itt a viszonyokat ahhoz, hogy tudjam, nem is érdemes fejest ugrani az ilyen jellegű gondok megoldásába. ilyenkor, mikor mindenki a sötét vég eljövetelét látja a gondokban, két dolog szokott előfordulni. belecsap valaki a közepé nagy dérrel-durral, majd mikor sikerül kibogozni a szálakat, akkor kiderül, hogy az egész felhajtás oka egy légypiszok. persze addig őrültekháza. üvöltözés és egymásnak ellentmondó ötletek, utasítások. gyártani ilyet, olyat és azonnal. általában kiderül, hogy a hiányzó alkatrész réges rég le van gyártva. másik eset, ha tényleg van valami megoldandó feladat. ekkor a megoldás módja szokott nevetségesen alakulni. aki döntési helyzetben van, vagy azt hiszi magáról, az ész nélkül ontja az elképzeléseket. ma ez utóbbi verzió állt fel. volt, hogy egy másik üzem vezetője, egy főmérnök egy igazgató és én voltunk egy irodában. hárman háromféle megoldást vázoltak. egyszerre!!!
de a durva nem ez volt, hanem, hogy ma egész nap lótás-futás, hogy mit és milyet gyártsunk. ehhez méreteket kellett szerezni és semmi nem célravezetőbb és egyszerűbb, mint ha magam csinálom. nyakig a zsíros, olajos, vizes trutyiban mászkáltam sokméteres mélységekben, meg a fölött. közben egy hatvankilós vasdarabot párszor a fejem fölé emeltek daruval. ez nem valami megnyugtató. egy alkalommal a sokméteres gödörbe is majdnem dobtam egy fejest. és egész nap egy fékberendezést nélkülöző targonca volánja mögött ülve közlekedtem. azt hiszem nincs munkavédelmi szabályzat, amit ma ne hágtam volna át. vagy hágtak volna át velem kapcsolatban. de akkor szép az élet, ha zajlik!
